A vers közkincs

 Mysty Kata
A vers közkincs

Angyali barátja írónak
az olvasó.
A vers közkincs!
Lehet-e más
a befogadó,
alkotótárs lesz
és életre kelti
papírsírjából a
tetszhalott gondolatot.
  Szomjazó, hát belekóstol,
minden forrásra hajlót
megérinti a csobogás.
Pillanat szökell
 képzelet rajzolta nyomokon,
 s  mint varázsige , visszhangzik
 a sok jóra való szó:
angyali angyalit követ,

-egymáshoz közelebb.
-                                                        

                                                                                 Mysty Kata

                                                                       A költészet nap elé                                                     

                                                         

    Írok , suttog és súgva űz sok-sok szó.
  Írok ,  hív a hang és vet, pereg,  mint a dobszó..
s szókimondó nóta hangzik, rabul  ejt
   egy - egy sorban valahol. Verselek, ha Szépbe
  szőtt igék adnak  át hitet, s felhangol
   valahol. Versek dzsungelében honn vagyok,
de ösvényt nyitok , s öröm paripámon,
csillagokig röpülök, szállok, - elmerülök.

Írok, ha...

Írok, ha kell, gőzölgő
levest kóstolgatva,
az evést abbahagyva,
mindent elodázva,
szeretet csöndjében,
bánatok szünetében.

Ha nem írok, hiánya
megtorol; szenvedély
szikrája égett folt,
 elvonási tünete korhol.
Vonz a dalviadal,
s rózsaillat - a toll hegyén!

  
Az ihlet nyomán


Ihlet jön táltostól, málhástól.
Testet öltő szent igéből.
Ihleted lágy takaró, vagy
meleg dunyhán - altató.

Csalfa csókért drága fizetség ,
könnyed bókért egy kis melegség.
Hűsítő árny déli verőfényben,
szerelem- visszhang tóparti révben.

Csöndet permetező cseppkövek éke,
kékellő égbolt felhők gyűrűjében...
Gyermeki fejre hulló aranyág,
Prométheuszi tüzet vivő lángmadár.

Üres lelkek vágyát izgató barkaág.
Lázfakasztó zörej szirének dallamán.
Az ihlet , ha rátalálsz:
Rügybontása Szépnek,

Balzsama Igaznak,
Fűszere édes Jónak ,
Parnasszust álmodó ,
tiszta forrást fakasztó,

de lehet gyarló karó,
lélekbemarkoló ...
Kínálja kérők kegyeit,
tenyerén nyugtalan álmait.

Bőséggel és gyönyörrel ontja
Líra-illatok kék tengerét;
Hömpölygő folyamán lelki szükség
keleszt késztető szándékot .

Nyitja hajnalát mesés jelenésnek,
érdemben küzdő létezésnek ...
Vele mustármagnyi hit tör utat ;
léteknek levegőt juttat,

szárba szökkenő tavaszoknak ,
forró nyaraknak sőt teleknek
diktálják tollba
a természet örök menetrendjét.
Mysty Kata

Mys Kata
Szavak, javak

Szavak,
megóvó barakk!
Szavak,
istenadta javak!
Igék !
- raghoz , jelhez illők;
foggal és körömmel
 ide Kötők...
Ízek,
Magyar Nyelvre vallók!
Büszke
nemzeti lobogók!

  szív érint meg szívet...
S ime' a gazdagság titka;
- nem ez vajon - a nyitja?!


 Mysty Kata
Álomszép


Szent- igaz álmokat mesél
virágköntösében az éj.
Napfényben úszik el,
  és benned ragyog örökké...
Olykor vissza -visszatér;
Türkiz fény, illat frissítés,
simogató, selymes érintés.
Csak egy pillanattöredék,
mégis mily édes ölelés,
 ettől sohasem félsz!
A feljövő napkoronggal
együtt bájosan zenélsz.
      

Anyanyelvünk

szerz. mysty kata

 Ereklyénk vagy, és szent,
Ékes Édes anyanyelv!
Szelíden falánk, fullánk
verstengerek vályúja:
Szomjat oltó merítő,
Lendítő lélekerő.
Mélységből kiemel,
de magasba fölemel.
Bűnben megró hatalma,
Szeretőn megóv tilalma.
Érett gyümölcseit edd!
Az éretlent le ne szedd!
Mysty Kata

Mysty Kata
A szenvedő Krisztus


A szenvedő Krisztus és feltámadása
Nem ok senkinek a kisajátításra!
Bűneinket magára vállalta, senkire
nem neheztelt, emberfia, Istenné lett;
nem volt sem megosztó, sem pedig gyáva!

Nem szidta, nem is fenyegette sem a
gyilkosokat, sem a magukat hűséges
híveknek mutató szent apostolokat!
A küldetés tudata fölülírt mindent,
ordibáltak fűt-fát, - halni keresztre ment!

Emberként szólt kétségbeeséssel:
˝Én Istenem! - miért hagytál el engemet!˝
Tudatában volt Atyja akaratának,
de a pillanatnyi gyengeség megszállta…
Nemes cél; acél - és a Szent Lelke kiállta!



Mysty Kata
Az olajfák hegyén

"Mennyei helyen, ott lesz-e helyem.
Egyedül a csenddel, egyedül Istennel.
Atyám, ha akarod, népedet el nem hagyod;
Te megteheted, a megtorpanókat is vezesd!
Ne a mi akaratunk legyen, csak a Tied:
- kérem e hegyen."

Angyali erőd új erőt kínál,
izzadó vércseppjeid, s a kínhalál.

"Imádkozzatok szüntelen,
kísértésektől mentesen...
Az ige testté csak akkor válik,
   ha hitben voltotok csak áldást áhít!"

Tanít lelked csendje,
gigászi belső erőd és hited,
tanítványok közötti érthető beszéded,
Júdások kísérnek, Péterek fülelnek,
Égiek életedről igazat zenélnek.
Tanításod olcsó és foszló kalács!
Mégis füleknek semmitmondó "állítás"!
Gúny, szitok, átok mocska , Rád! mily záporozó,
Pusztába kiált a szó...!?Miért is hiábavaló!? 





Mysty Kata
A tavasz muzsikusai

Ég vizére kék fény terül, tengercsobogás,
kikeleti hajnal hasad, friss harmata száll.
aranyesőn feketéllik, csapdos csóka szárny.
Pacsirta keringve köröz, várja barkaág,
ékes hangszólamával égboltot bejár.
Turbékol kis galambpár eresznek alján.
Pacsirta víg szólama tavaszillat báján.
Kedvvel tercel cinege visszhangzó nótája.
Fecskecsicsergő - kánon tavasz muzsikája.


ne

        

                   A Csarnokba elsőként bekerült
              Szilágyi Ferenc - Hubart tiszteletére
             

Mysty Kata
A Parnasszus jelképe

   Büszke, sudár Jegenye,
 Parnasszusnak  ormán.
 Vers formálta ágán
 dalos kedvű madár.
Ég tolla lánghegye;
- bércek élezték,
 s szívének vérét
színébe keverték."
 Szurdok oldalára
 árnycsíkja vetül,s
mint egy Zöld Gyertya
 cövekként egyedül.
 Hegygerinc ölébe
 látnokként merül ,
 s mint a borostyán
 ház falára terül.
 Szikrázóan lázas
 dallama gyullad ki
 csillagok  mezején.
 Fényes égnek vásznán
 huroknyi feszület;
 Gondolatcsillagnak
 reszkető fészke,
 bóbitásan tekinget
 lehulló levélen.
 Est csepereg felé ;
 - Fénybe költöző -
vakságot üldöző ,
 örök mező.
 De már is egy Máglya,
 szurdok álmát
 valóra váltja .
 Élet vagy halál, sőt
  délibáb dalnoka .

- korábbi változat -

Büszke, sudár Jegenye áll
Parnasszusnak hegyormán.
Versfaragta ágára száll sok
dalos kedvű kismadár.
- Ég tollának lánghegyét bércek élezték,
s szívének vérét színébe keverték.
Szurdok oldalára árnycsíkja vetül .
Zöld Gyertya fölötte, mint cövek -egyedül.
Hegygerinc ölébe látnokként merül,
s mint borostyán ősi ház falára , ráterül.
Szikrázó lázas dalt gyújt csillagok mezején.
Ég vásznán huroknyi feszület, merész...
Gondolatcsillagok; reszkető fészke,
bóbitásan tekinget lehulló levélen.
Est csepereg felé ; - Fénybe
költöző - vakságot üldöző ,
örök mező. De már is Máglya,
szurdok álmát is valóra váltja .
Élet - halál varázsló dalnoka .

Mysty Kata: A tél zenéje

  Tó jegén ropja táncát a tél -
    dermesztő hón toporog, ott mocorog a vigéc!
Lelked hogy átmelegítsd, sikíts !
-  jég cseppje csöppen, épp fejeden
koppan. - Hópaplanján, párnáján
éles lábnyomot hagyhat. 

                    Ez lesz ám a poén...               
        

                

    Mysty Kata : 

A nyugdíjas kort elértem

Négy évtized - megáll az ész,
iskolás maradtam - nagy ég!
    Hiszi(a)
  piszi?

Tökfilkóként bukdácsoltam,
szekundáknak sorát kaptam.
Nesze
   neked!?

Diákévek, bezzeg élet!
Ha tanár vagy, végítélet;
Oda
  Buda!

Tanít, nevel - akit lehet!?
Mást, amit tesz, reménytelen;
derű,
ború!

Lecke, lecke, kizárt móka,
ha az ördög aludt volna -
 de más,
Tamás!

Tamáskodás terem a fán,
ott maradtam a katedrán
ember
 kovács!

Ki maga vet, maga is szánt,
magokat vet, lesz "magolás"
ejnye-
bejnye!

Így maradtam örök diák,
de jártam Élet Iskolát
itt is,
ott is.

Néha rossz lett a bizonyítvány,
Ember maradtam, nem is hitvány
 Bíz ám!
Az ám!

A nyugdíjas kort elértem,
de sok mindent megéltem:
 ha ez
  érdem.

 Mysty Kata: A csodagyerek...

Sorsodban sorsomat vélem,
Te sorstalan csodagyerek!
Fölélted magad magad...
Maguk alá gyűrtek, eltapostak
viharok kavarta, mostoha évek.
Árván koldultad kenyered,
kegyelem kenyéren tengett
életed. Csaptak rád ostorvéget,
idegsejtjeidbe is halálos mérget.
Egyetemi kiebrudalt
jártad haláltáncodat!
A szerelem itala kedved csak beásta,
elméd a gyógyírt benne sem találta.
A munka lett volna,
ami gondod megoldja!
Ilyen terápia kincset ért volna!
Nem meghalni, megélni vágytál :
- normálisan és tevően.
A kötészet szentegyháza
táplálta szíved.
Mindig talpon maradt a hited.
De mit ért,ha nem lehettél sínen.