Múzsák és szerelmek: Nagy László

„Vértezz hittel, hűséggel állig, s akkor én a halálos ágyig beléd   fogódzom”                                                                  

     Nagy László: Jártam én koromban, hóban 

 Nagy László így ír esküvőjükről:
"1952 augusztus 20-án feleségül vettem Szécsi Margitot.
 Rózsás blúzban és ingben esküdtünk.
A menyegző egy tányér fehér meggy volt és vörös bor.”

 „Csoda, hogy elfér ide, albérleti pici szobába, fogaid villáma,
 táncoló sávos hajad, fullasztó gyönyöröm! Forró vagy, akár a szél!”  (Nagy László: A forró szél imádata)

                                                                                                            

             SZÉCSI MARGIT:                                                                                                                                                                                                                                                                                                      

                                   SZERELEM                                                                                                                                                                       

Acélkék rozsban háltam,
karod volt párna fejem alatt.
Csókok, s ledőlt rozsszálak
becézték barna derekamat.

Távol a töltés nyúlánk
fennsíkján olykor egy-egy remek
gyorsvonat elviharzott,
s fénye rajtunk is végigsepert,

s füttyszóra jólét, buja
szépség amint ott elrobogott,
a nehéz gazdagság súlya
alatt a talpfa felzokogott.

Habpárnák, ételek, ékszer
úsztak a fényes fergetegen,
és utak, micsoda tájak!
Nekünk csak egy volt, a szerelem.

 1952 nyarán feleségül vette Szécsi Margitot. Magánéletének boldogsága ellensúlyozta is valamelyest rossz közérzetét, menedék is lehetett a szerelem. Majd Szécsi Margit Pécsre ment kultúrotthon-vezetőnek, Nagy László pedig három hónapra újra Szófiába utazott, csak karácsonyra jött haza. Boldogok voltak, Margit szép karácsonyfát szerzett, Nagy László pedig tudta, hogy fiuk fog születni, akit a tündérkertbeli hajdúvezérről már előre Andrásnak nevezett el.*207 Albérletben laktak a Dembinszky utcában, de Szécsi Margit Pestlőrincen, szüleinél nevelte fiukat, Nagy László csak vasárnaponként látogatta őket egy darabig. Aztán Zelk Zoltán édesanyjának társbérletébe költöztek az Akácfa utcába, majd onnan még ősszel Zuglóba „egy csupa hiba új lakásba”, egy új lakótelepre a Mogyoródi útra.*208
Nagy László éjjel-nappal dolgozott, itt írta „néhány nagyobb szabású” versét. Tizenkét esztendeig laktak itt. Az első évek a sok albérlet, otthontalan vándorlás után a munkában magára találó költő otthonérzését is meghozták.

 NAGY LÁSZLÓ: TE SEM VAGY FEHÉREBB                                                                                                                                                            

Érzem halántékom
kék ütőerének
ugrálását, belső
dörgését a vérnek.
Kint levél se csattan,
a világ elhallgat,
vadmadár a szívem,
valakiért jajgat.
Bolygó szemeimmel
keseredek érted,
ideszívlak hozzám,
gyújtva megidézlek.
Én lélegzek benned,
élsz bennem, te bátor,
vagyunk mi egymásnak
fölvirágzott sátor.
Te sem vagy fehérebb,
te sem vagy ártatlan,
édes elszánásban
nem vagyok páratlan.
Szerelem, arannyal
befújt hársfa-teknő,
rengess minket, födj be
tüzes bárányfelhő!



 Költészete is ekkor emelkedett először igazi magaslatokra 1955–1956-ban. Mélyen átélte az új felismerések okozta megrendülést 1952–1954 között, majd a csalódáson túlemelkedve, azt költői élményként is kamatoztatva ívelt föl pályája a bartóki szintézis lírai megteremtéséig 1955–1956-ban. Ekkori két kötete a pályaszakasz két állomása is: A nap jegyese 1954-ben az útkeresésé, az első eredményeké, A vasárnap gyönyöre 1956-ban már a beteljesülés örömét is hozhatta jelentős művek sorával.

Szécsi Margit:

 Vonzás 

      Nagy Lászlónak
Kellesz a kárhozathoz,
az üdvösséghez,
kellesz hangnak a némák
körmenetéhez.
Rozzant kocsmai székek,
üvegek, képek,
részeg seregek - minden
megindul érted.
Vonzod az éhes létet,
lényed a póráz.
Üdvösségre ki gondol:
szavadra pályáz.
Minden égbeli érckő
melleden villan,
fordul, énekre-lobban
félelmes kínban.
Ó majd kitűz az ország,
kénytelen vállal,
bajban elhenceg véled:
sajgó virággal.

 Nagy László: Az én szívem
Az én szívem játszik,
ingemen átlátszik,
másik szívvel tündérkedik
hajnalhasadásig.
Születtem, felnőttem
durva gaz-erdőben,
virág vagyok, attól félek:
csalán lesz belőlem.
Szaporodik évem
fényben, égdörgésben,
ecetért kell elcserélni
minden édességem.

 A költő fiatal, szép, boldog (ami a virágra jellemző) s fél, az idő múlásával a keserű,
 csípős, mások által kevésbé kedvelt csalánra fog hasonlítani (s ettől talán kedvese közelléte az, ami megmentheti…)

 Nagy László: Fagyok jönnek

Fagyok jönnek sorban,
Fehér hidű gárda
Mint a perec roppan,
Az esendők válla.
Nélküled hol laknék?
megborzong a lélek –
Hajnaltüzes hajlék
a te közelséged.
Szemem elől vedd el
A tél-hideg tányért,
Etess szerelemmel,
Hogy ne legyek árnyék.
Szerelmünk tűztornyát
Engedd betetőznöm –
Kapcsold ki a szoknyát
Az aranycsípődön.

(párja nélkül hontalan, egyedül lebegő, anyátlan volna                                                                    ..                                                                                  

hideg, fehér, szürke áll szemben a tűz, a hajnal vörösségével  )

 NAGY LÁSZLÓ: JÁRTAM ÉN KOROMBAN, HÓBAN
Jártam én koromban, hóban,
húzott az álom.
Mást kerestem s mellém te álltál,
kardél mellett felnőtt virágszál,
sebzett virágom.
Húszévem elveszett, s érzem,
te lész a vígasz.
Mord kültelken, hol a füst szárnyal,
szádról szóló harmonikáddal
föl-fölvidítasz.
Engem a szépség, a vígság
csodásan éltet.
Érte égek, hogy megmaradjak,
bár úgy kelljen szívnom, mint rabnak
kócból a mézet. Köröttem kusza az élet,
kusza a sorsom.
Vértezz hittel, hűséggel állig,
akkor én a halálos ágyig
beléd-fogódzom.

Szécsi Margit: Levél Nagy Lászlónak
Mind ami volt: a bősz macska-hadak,
szerelmünk ágya meg a bogáncs-dívány,
orcánk a kútban, s a pecsételt járvány,
kedvesünk sörénye a kés alatt:
mind ami lét volt, lenni megmarad,
a csipkefák szerelmi hajzata,
fogalmaink: az ember és haza,
a sárga ló s a pegazus-fiak -
mind ami lét volt: lenni megmarad,
csak kiterjed, kikel mint a halikra,
a csillogást fájóvá szaporítja:
vadállat-fejjé nőnek a kövek,
ruhaszárítók: lengő égövek
osztják világgá ifjúságodat -
mind ami lét volt: lenni megmarad,
csak elburjánzik, dolgait leróván.
Fehér inged átível Európán.
/hangsúlyoz a költőnő a refrénnel... - minden ami fontos volt a léthez, az megma-radt, jelen van, nem tűnt el/

 Nagy László: Májusi rózsa


Elvette tőlem a lángot,
szívénél gyermek érik.
Járja a bánya-világot,
kormos a lába térdig.

Fürgén csak két szeme győz a
síkon, meredek dombon.
Nehézkességével ő a
földön lépkedő sólyom.

Éjjelek és nappalok jönnek,
jajgat s mosolyog, mintha
ölében lenne a földnek
minden öröme, kínja.

Sápadt az asszonyka, már a
gyermekért csatáz nyíltan,
megveti azt, aki szánja,
szóljatok hozzá vígan.

Kínjai tornyát sikítva
dönti, ha eljön az óra,
s akkor világra virít a
legszebb májusi rózsa.

(a költő felesége gyermeket vár, s rá koncentrál, a gyermek van a nő számára a középpontban )
Nagy László levele Szécsi Margithoz

Kedves kis Margitka!
                                                                                              Bp., 1967. I. 17.
Nem írtál, gondolom, még fáradt lehetsz. Szeretném, ha jól éreznéd magad ott Magadat – sokat kell aludni, enni, meg a szép ezüst levegőben sétálgatni. Mi csendesen és szorgalmasan töltjük napjainkat. Még eddig, hála istenkének, nem esett semmi bajunk. Persze a múlt héten kétszer kiruccantunk, vagyis én. Udvari doktornál (K.T.) volt pénteken összejövetel, Feriék, Nagy Attiláék (színész) és még néhányan voltak. Szombaton pedig a Fészek volt, amint tudod. Rengeteg közönség. Kati megint csak kitűnő volt. Utána bár, de én nagyon keveset ittam. 2 narancs-dzsuszt – mégis 4 órakor jöttünk haza. Egyébként szegényke voltam a múlt héten. Bundit szombaton hazavitték, jó is volt neki, mert fizikát tanultak a Gyurival. Ma volt (hétfő) dolgozatírásunk f.-ból. Ma kaptam pénzt postán, az Almanach-verseidért csak 360-at fizettek az átkozottak. Pisti ma este jött és hozott hurkát, kolbászt, húst. Annuska megint megsütött. Annuskával vacsoráztunk és még elvinni is adtam neki. – Holnap megyek a Müller úrhoz, és küldök könyveket Neked. Pénzt is küldök. És írjál levelet, hogy tudjam, mire van szükséged. A múlt héten lefordítottam két bolgár verset a nemzetközi költő-antológiába. Hernandezhez 4 rajzot csinálok. Már sok vázlatot készítettem a napokban, ezzel is kész leszek, és írom a verset nyakra-főre. Lakásügyben még senki nem szólt, pedig már nagyon szeretnék nekik fizetni. Kondorról annyit tudok, hogy a mamájánál van. B. Katival nem sokat társalogtunk, mert egy fekete után elmentek. Bodnárikékkal és Huszárikékkal voltam. Huszárik egy kívül szőrös gubát hoz nekem Nógrádból. Holnap pedig lila és fekete vasfát kapok Cs. Kovács szobrásztól, aki Amerikából hozta. És van egy kedves kis ékszerész-üllőm. A Dési Huberé volt ezüstműves korában. A Szép versekhez megcsináltam a korrektúráidat. És holnap veszünk szenet is. Apuék jól vannak. Több újság nincs. Ha Te ennyit írnál, Aranyosom, az nagyon jó volna. Mondd meg a kis denevérnek, hogy üdvözlöm, és a patakunk is. Kiváltképpen örvendenék, ha a mesebeli nyúllal találkoznál – őt pedig pusziltatom. A hírek szerint Illyés kirámolta az egész társaságot. Még a macskát is kitagadta. Ha tudta volna, nem cselekszik a saját zsenialitása ellen. A versek bizonyára megsínylik. Hát most nagyon kíváncsi vagyok. Most majd az egerek raknak pontokat a kéziratára, többet, mint kéne. Már nagyon álmos vagyok, lefekszem. Azt mondta a rádió, hogy jön a hideg bácsi megint, holnap 15 fok lesz. – Ma délelőtt voltam a pénzjegynyomdában, a próbanyomat elég jó (Kötéltáncos). Márc. 10-re nyomják ki a rézkarcokat. Korrektúrád nemsokára lesz. Majd nekem küldd vissza. Most megyek a Müller úrhoz. Hideg van. Az új arany kis bundádban sétálgass. Én szeretném, ha hamarosan írnál. És gondolj reám szeretettel, mint ahogy én is Rád. Nagyon sok puszit küld Bundi is. A héten ő is ír neked. Csókollak: L.

 Nagy László: Szerelem emléke

Szerelem emléke, viráglámpa
tabáni tulipánfa
világíts belső éjszakánkba
mert szívünk megvakult
beborult, elvadult
kitörve édes vonzalmából
átkozott csillagként csak rombol
tördeli párját
szeretőjére halált gondol
viráglámpa
tabáni tulipánfa
ragyogd be szívünk éjszakáját!

(a költő a szerelem emlékét hívja segítségül,   úgy érzi, a nehéz pillanatokban csak azoknak az édes, tiszta emlékeknek a felidézése segíthet)                                                                                                                                                                                                                                                                        

Nagy László életrajza 

(1925–1978) A Veszprém megyei Felsőiszkázon 1925. július 17-én, a családi emlékezet szerint azonban július 14-én született. Apja Nagy Béla (1889–1969) mintagazda, egy időben a falu bírája, anyja a nyárádi születésű Vas Erzsébet (1905–1995). Négy gyermekük közül László a második, István, aki Ágh István néven vált jeles költővé, a negyedik. A szülőház 1984 óta emlékmúzeum.
Szülőfalujában 1931–1938 között öt osztályt végzett. 1935-ben csontvelőgyulladás támadta meg a lábát, többször műtötték, közben idegek sérültek meg, így élete végéig járógép használatára kényszerült. Betegsége miatt két évet késett tanulmányaival. 1938-ban pápai diák lett lánytestvéreivel, unokatestvéreivel együtt, az anyai nagymama felügyelete alatt. 1938–1941 között végezte el a polgári iskola négy osztályát, az első kettőt magánúton, egy év alatt. 1941–1945 között a református kollégium kereskedelmi középiskolájában folytatta tanulmányait, 1945 júliusában érettségizett.
Iszkáz megszenvedte a második világháborút, a Nagy-család is elszegényedett. Az érettségi utáni esztendőt László a szülőfaluban töltötte. 1943 óta rendszeresen verselt, de környezete inkább csak festői ambícióit ismerte, Pápán is ezzel tűnt fel. 1946 augusztusában Budapestre utazott.
Az Iparművészeti Főiskolán grafikus szakon kezdte meg tanulmányait. Egy év múlva átjelentkezett a Képzőművészeti Főiskolára, a rajz szakon Kmetty János növendéke lett, Barcsay Jenő is tanította. Közben a népi kollégiumi mozgalom lelkes híve, őt is magával ragadta a fényes szellők lendülete. Országos folyóiratban figyelmet is keltően 1947 decemberében jelentkezett a Valóságban.
    1948 nyarán eldöntötte, hogy mégis inkább költő lesz, s ősszel a Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészkarára iratkozott be magyar–szociológia–filozófia szakra, majd félév után áttért az orosz szakra, hogy Jeszenyint fordíthasson. 1949 könyvnapjára, június elején megjelent első kötete, a Tűnj el fájás.
      Már nem diákként, hanem elismert fiatal íróként kapott ösztöndíjat Bulgáriába, hogy tanulja meg a nyelvet és fordítson belőle. 1949 őszétől 1951 nyaráig közel két évet töltött Bulgáriában, s később is gyakran visszajárt. Első műfordításkönyve, a Szablyák és citerák 1953-ban jelent meg.
       Hazatérése után szembesült az ötvenes évek hazai valóságával, az iszkázi család beszolgáltatásokkal megnyomorított sorsával. Nehezen tájékozódott, eszmélése vontatott, fel kellett dolgoznia az ellentétes élményeket. 1952 nyarán már határozottan látta a feladatait, s Juhász Ferenccel együtt hozzáfogott egy újfajta költői nyelv, poétika, szemlélet kidolgozásához. Közben elég nehéz anyagi körülmények között élt, de nem vállalta, hogy a Szabad Nép munkatársa legyen.
     1952. augusztus 20-án házasságot kötött Szécsi Margit költővel. A következő évben megszületett András fiuk. Zelk Zoltán főszerkesztő a Kisdoboshoz hívta munkatársnak. 1953 őszén Zuglóban lakást is kaptak.

    A gyermekújság 1957 elején megszűnt, a költő ezidőben elsősorban műfordítóként lehetett jelen. Ezt a tevékenységet is meghatározónak tartotta. A népköltészet mellett elsősorban García Lorca, Dylan Thomas, modern lengyel és régi kínai költők verseinek fordításai emelendők ki.

1959-ben az Élet és Irodalom képszerkesztője lett. Haláláig ez a munkahelye, a legutolsó években a lap főmunkatársa.
     1957-ben jelent meg először gyűjteményes kötete, a Deres majális, ezt követően azonban 1965-ig nem adták ki könyvét. A Himnusz minden időben azonban áttörést hozott. A következő esztendőben – a három József Attila-díj után – megkapta a Kossuth-díjat, s lírája rendkívül népszerű lett. Rangos nemzetközi elismeréseket is kapott. 1976-ban a bulgáriai Szmoljan városa díszpolgárává választotta, halála után pedig emlékmúzeumot avatott tiszteletére.
     
        Családjával 1967-ben Óbudára költözött, az Árpád fejedelem útjára. Ha tehette, hazament Iszkázra, pihenni pedig Szigligetre jártak, az alkotóházba. Gyűjteményes kötete 1966-ban, újabb verseivel és válogatott műfordításaival kiegészítve 1967-ben jelent meg. Az 1960-as évektől ismét létrehozott képzőművészeti alkotásokat, festett, rajzolt, faragott. Illusztrált néhány verseskönyvet. Első kiállítására már csak posztumusz került sor 1979-ben a hatvani múzeumban.
            Költeményeit legalább 18 nyelvre fordították, 11 idegen nyelvű kötete jelent meg 1970 óta.
1975 februárjától naplót vezetett. 1978. január 30-án, influenzából lábadozva percek alatt végzett vele az infarktus. 1978. február 6-án temették el a Farkasréti temetőben. A síremlék kopjafa     Szervátiusz Tibor műve. Szécsi Margitot 1990 végén helyezték társa mellé örök nyugalomra.

                              Nagy László Ki viszi át a Szerelmet című műve költői hitvallás, arra a kérdésre keresi a választ, hogy mi vár a költőre, van-e értelme a költészetnek?
       A költemény nem szerelmi vallomás, mint ahogy azt a címből sejtenénk: a Szerelem minden pozitív érték szimbóluma. A címbeli kérdés nem kizárólag Nagy Lászlóra vonatkozik, hanem az általános emberi értékekre. A kérdésfeltevés indoka lehet a történelmi helyzet is (az 1956 utáni megrendült lelkiállapot), amely hasonló az 1850-es évekhez, de lehet egy általános gondolat is.

             A szöveget nyolc mondat alkotja, s mindegyik egy-egy képi egységet foglal magába. A vers hat kérdő és két felkiáltó mondatból áll. Ez jelzi, hogy az utolsó négy sor némileg elkülönül a megelőzőekétől, hogy ez az összefoglaló lezárás. Vagyis a költői lét értelmére rákérdező vers válasza: a társadalomnak szüksége van a költőre.

                A költemény választékos kezdéssel indul ("létem"), amely már a halál képét vetíti előre. A tücsök-hegedű régi költői kép, a dalolást, magát a költészetet jelenti. Ezek a képek a költő feladatait sorolják: érdekes, néhol ellentétekkel tarkított képek ezek. A szivárványra való felfeszülés utalás lehet a kereszténységre, de kifejezheti a költő nehéz feladatát. A deres ágra lehelés aránylag egyszerűbb kép, a költői vigasztalás képzetét kelti. A lehetetlen próbája a negyedik kép is: a lényeg a humanizáció. A "falban megeredt hajakat, verőereket" költői kép sok vitára adhat okot - e komplex képnek nemcsak a párhuzamosság, hanem az ellentét is szervezőelve. A következő egységben a katedrális az emberi világ hitének a jelképe - a kiábrándultságot kell újra hitbe fordítani.

              A mű összefoglalása és lezárása a két kérdve állító mondat. Az első kiteljesíti a mítoszi jelleget a keselyű-képpel. A keselyű a Prométheusz-mítoszra utal, de a halál jelképe is. A halál képzete jelen van a megismételt versnyitó sorban is. A túlsó part metafora a második mondatban többféle képzettel társítható: lehet a túlvilág, vagy a költészet munkájának elvégzése, elérés a túlpartra, a tulajdonképpeni célba érés. A költő feladata: minden körülmények között, ha lehetetlennek mutatkozik is, humánumőrző és teremtő legyen. Ezt parancsolja a több évszázados magyar költészet hagyománya Janus Pannonius óta. "

Nagy László: Ki viszi át a szerelmet?



                       

    Vajon értelmezhető-e a Ki viszi át a Szerelmet című verse szerelmes versként?
 

Legközismertebb vers , tananyag az iskolákban.
 Igen, értelmezhető szerelmes versként is : 

Létem ha végleg lemerült
ki imád tücsök-hegedűt?
Lángot ki lehel deres ágra?
Ki feszül föl a szivárványra?
  - a láng jelentheti a szerelmet, a szerelem tüzét, a láng és deres ág ellentét azt a pillanatot,  mikor a hideg, elkeseredett (női) szív szerelemre lobban. 
     - A szivárványra való felfeszülés jelentheti
 azt az „édes kínt” amit a szerelem okozhat, vagy akár azt a fájdalmat amit a szerelem elvesztése okoz.
  
 Lágy hantu mezővé a szikla-
  csípőket ki öleli sírva?
  Ki becéz falban megeredt
  Hajakat, verőereket?
  S dúlt hiteknek kicsoda állít
  káromkodásból katedrálist?
   
    - a lágy hantú mező – szikla csípő ellentét egyértelműen a női testet idézi,
   azt a pillanatot, amikor a testi szerelemben eggyé ol-vad férfi és nő, a nő befogadja, elfogadja a férfit..
  - a sírva ölelés szintén a szerelem olykor fájdalmas voltára utalhat, a fájdalmat okozó, sírásra fakasztó szenvedélyre
 - a falban megeredt hajak, verőerek becézése ugyancsak a női testet idézi fel, már gyengédebb,
kevésbé szenvedélyes, inkább meg-hittebb pillanatokat, mikor a férfi cirógatja, babusgatja a nőt

       Létem, ha végleg lemerűlt
       ki rettenti a keselyűt?
       s ki viszi át fogában tartva
       a Szerelmet a túlsó partra?  

    - a keselyű rettentése vonatkozhat akár arra, mikor a férfi küzd a szerelemet megrontó démonokkal, s elűzi őket, hogy megvédje azt  - a nagybetűs Szerelem hangsúlyozza saját fontosságát, s a túlsó partra átvitel,  a megmentés eleme akár összekapcsolódhat az előző sorral, miszerint a férfi küzd,  s sikerrel jár, megmenti a szerelmet, a boldogságot, amely az élet legfontosabb eleme.
 

Fontosabb díjak, elismerések:
   1950, 1953, 1955 – József Attila-díj
1966 – Kossuth-díj
1968 – a strugai nemzetközi költőfesztivál nagydíja (Macedonia)
1976 – Nemzetközi Botev-díj

 Az életrajzot Vasy Géza írta.
A szerző fényképét Balla Demeter készítette.