Eszement bolondnak
Katinka édes kis csacska
leányka,
kék szemű bájos aranyos
madárka!
Faluszéli házikó fehérre
meszelten,
alig nőtt ki a földből néhány
méteren.
Messziről egyszerű tanyának látszik,
kéményén a gólya, most
fiókákkal játszik!
A leányka éppen pillangót kerget , a ház körül
lót - fut , soha meg nem áll,
az udvaron , vagy
a kertek alján szaladgál!
Hallani, ...
"jön a boszorkány"-t - kiabál.
Egyke volt ő ...
a szegénység okán,
szántó - vető szülők -
nem kis nyomorán!
Párszáz méternyire tőlük gazdagék
laknak,
kisebb palota, ahova a sors őket rakta.
Kivűl - belül minden márvánnyal ékes ,
már ez egy ok: minden lakója kényes!
Katinka gyakran hallja,: - " nem
mehetsz oda édes"!
Sziklakert, napernyős , úszómedence ,
napozó,
hinta meg homokozó , sok- sok
játékmanó...
Minden, de minden olyan hivalkodó!
Kócos leányka - hát - nem odavaló!
Szépséget kölcsönzött,
szúrása nem ártott , sőt
Nap-anya szeretetében fürdött .
Sem széltől, sem
zuhogó esőtől nem fázott ,
lelkét nem sebezte...
aláállt, s az
zuhanyként felette ,
kis teste a koszt ,
menten elfeledte!
"- Eszement bolondnak ,
nincsen jobb dolga.
Visszájára fordít ,
mindent kis ostoba !
Öröme csordultig ,
lelke szeretettel...
Isten szent munkáját végezte , kellő
türelemmel!
***
Évek hosszan mentek , eseménnyel
telten...
Batyuval a hátán " lányunk vásárba
kelten",
Mit rejt foltos zsákja ; mások
boldogítása...!?
Benne : mosolyok, boldog ,megelégedettség,
életöröm ;
Igazi éltetők, amit a hívő ember
méltán megköszön.
***
Indultak teli zsákokkal
gazdagék lányai ;
Bennük a vásárban sokat érő,
drága dolgaik ...
Mind zsákbamacska, kelendő és
kapós !?
- intrikák, perek, harag, és könnyek :
életekkel mind- mind adós !
***
Katinka egyszerű titka:
Dolgaink" színe" csalóka,
" legjobb , - mindennek
a visszája " !
Betegségből gyógyulásba vetett
hitet...
- Veszekedés utáni nyugtató
békülést...
Harag követte gyógyító
megbocsájtást...
Gyász nyomán a feltámadásban való
hitet...
A gondok feletti győzelmet .
Ápold, őrizd, ünnepeld és
add tovább!
Emelt fővel így mehetsz
Isten eleibe - az ám!
Mese egy kislányról
Valamikor hajdanán, mikor még
az utcán köszönt egymásnak ismerős és ismeretlen is
egyaránt, élt egy kicsiny kisleány. katinkának hívták.
Egy szántó-vető házaspár gyermekeként
látta meg a napvilágot.
Nem voltak játszótársai, mert környezetükben csupa
gazdagok éltek, akik nem engedték a szegény gyermek
közelébe csemetéjüket.
A kislány távolról figyelhette csak a többiek életét.
Fájdalmai elől egy képzeletvilágba menekült.
Kopott ruháján a foltokat ékszernek látta.
Kukoricababáját hercegnőnek nevezte.
A Nap izzó hevét simogató aranyzuhatagként élvezte, és amíg más árnyékba menekült, ő azt mondta:
Én a Nap leánya vagyok, és azért süt ilyen forrón rám, mert rettentő nagy szeretettel akar átölelni engem Napanyukám.
Lassan-lassan megtanulta, hogy mindent a maga javára
fordítson, mindenből hasznot kovácsoljon.
Ha langyos nyári zápor hullott, szappannal a kezében,
kiszaladt házuk udvarára és kacagva mosakodott,
miközben vidám hangon kiabálta be édesanyjának:
- Nézd, Anyu! Nekem is van zuhanyozós fürdőszobám.
A szomszédok közül sokan bolondnak tartották őt, nem
értették, miért tud mindennek örülni. Azt mondták róla:
ennek a gyereknek visszájára fordította Isten az eszét.
Teltek az évek. A kislány felnőtté vált.
A falu bírója kihirdette, hogy vásárt rendeznek.
Mindenki hozza el egy batyuban azt, amiből úgy érzi,
olyan sok van neki, hogy másnak is szívesen adna át
belőle.
Megjelentek a gazdag szomszédok felnőtt gyerek
elégedetlenségtől duzzadt.
A mi leánykánk csomagjában kacagás, boldogság,
elégedettség volt található. Megkérdezték tőle:
- Téged elkerültek a bajok, hogy nem tudtál hozni belőlük? - Nem. Csupán azokból nem tartok számon mást,
mint a betegség után a gyógyulást.
A vitákból a békülést. Vagy ha elveszítettem valamit,
megőriztem afeletti örömömet, hogy pótolhattam
veszteségemet.
Az én batyumban is ugyanazok találhatók, melyek a
tietekben, csak - tudjátok,
én mindent a visszájára fordítva használok.
Mag..mag..mag
Volt egy aprócska kicsi mag.
Valamikor, valahonnan került a világba.
Sodorta a szél, verte vad vihar, lélek távolon a föld alá került, betemetődött. Árnyban, sötétben tengődött - reményvesztetten.
A kis magot sokáig nem érte fény a mélyben, mígnem egyszer egy fénypont áthatolt a burkon, és hozzá jutott.
A fénypont nőtt, a kis magot cirógatta, dédelgette, simogatta. A magocska napjai kezdtek langyosodni, melegedni. A dermedtsége felengedett, ébredezett, s lassan észhez tért.
A friss szellő simogatta, a lágy eső permetezte, a fény, - a napsugár melengette. A magocska életre kelt. Sarjadt, kicsírázott, rügyet hajtott: kidugta fejét a föld alól, hogy kíváncsian nézzen szét a nagyvilágban.
A meleg szeretet elhozta neki a kikeletet, az életet. Szárat hajtott, és gyönyörű bimbót hozott, amely szép virággá nyílott meg. Egy ragyogó szempárnak mutatta bársony virágait, ontotta illatát. Ő ezzel hálálta meg a felé érkező szeretetet.
Eljött az aranyszínű ősz. A kis virág elvesztette szirmait. Elszórta magját, de a szeretet melegében a kicsi mag csendesen éldegélt tovább.
Ha nem is virággal, de a legnagyobb hálával, szeretettel köszönte meg a neki adott melegséget. Reménykedett, hogy ez a szeretet segít átvészelnie a telet, és újra élhet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése