ÉleteM

Mysty Kata
ÉleteM

Tudom, hol, s hogyan
nőttem fel. Honnan jöttem.
Azt is, hogy van boldog
szegénység.
Földes, tornácos parasztház,
ahonnan elindultam.
Szövőszékén a középen
szőttem én , csak úgy
próbaképp,
vagy inkább álmokat,
porba hulló kis vágyakat.
Gyerekként gyászoltam
kicsi testvéremet,
csodáltam nagyapám
példás rendjét, az udvarán.
Játszottam keze csinálta
kócbabákkal, zenéltem
kukorica szárból
készült citerával.

A csúnya fogalmát
megtanították nekem ,
azok, akik nem láttak
szépnek engem.
Bezavartak a"négy falba",
önbizalmam a porba taposva,
megbetegítettek.
A könyv és az
írás lett a menedék,
vigaszt adó, lendítő,
megértő "szenvedély.

Sikert és elismerést
így kaptam eleget,
de , helyrehozni lelkem
nem volt képes semmi sem.
A felém közeledők
szívhangját sem hallottam.
Elfordultam balgán,
és szívem, mint vékony üveg
repedt, csak repedt!
Az idő is szelte tovább,
ez maradt az irány,
Valaki helyettem navigált.
A Gondviselő próbák
edzették lelkemet,
szenvedések ápoltak,
és széppé is formálták
a csúfnak hitt ábrám.

Lelkem kék tava
bennem felragyogott.
Jött a kiegyezés ;
egy ködös zsákutca
ma már csak csak emlék.
Egy belső hang zenélt,
azóta zenél, s ebből lett,
s lesz majd sok-sok költemény.
Újjászületek általuk én!
S Te is velem, Olvasóm, ne félj!

Mysty Kata
Holt- Szamos 

Mezítlábas kisgyerek
Szamos partján tekereg.
Úszni nem tud, hát vízbe
nem megy, pedig csodálója
Víznek, tűznek;
szerelmetes szülőföldnek.

Eltévedni nem lehet.
Minden út haza vezet.
Kis társai valahol
várják vissza konokul.

Ó, ártatlan Holt - Szamos,
sok élőt befogadott.
Csak álldogál, szelíden;
nem is siet sehová.

Akácsor ágaiba
megbotlik a napsugár,
árny-játéka mosolyog
az üde friss, kis arcán.

Kisgyerek láb sose fáj,
bandukol kilométerszám.
Ha a csalán megcsípi,
nyállal gyorsan bekeni,
fájdalmát elfelejti.

Tövis is akad bőven ,
az út porában
elfekvőben.
Kelletlen talpába áll,
a kihúzás komplikált...

Frissül tüdő, de jó is
ez a honi levegő,
Hangosabb szívdobbanás
- az Istenem!

Mysty Kata
Hazáig

    Akácos út visz                 
engem hazáig,            
  illatát szomjas               
           lelkem felissza...                    
           Fürtös virága                     
rajtam, - medálom,          
Nekem az élet itt             
mézédes álom!            

Akácos úton megyek egész hazáig
most virágzik, nagyon érzem  illatát.
jobbról, balról fürtjeiből kilátszik
a vándor álmodta nyírségi Párizs!

Akácos út,
vigyél haza!
Illatos ág,
mutasd utam!
Virág fürtje
szinte árad,
Illat-sávoly, /zsámoly /
e világon
nem csak álom.

Akácos út visz el engem hazáig,
az illatát szomjas lelkem úgy issza,
fürtös virága rajtam már medálom,
Itt az élet csak nekem mézes álom!

És édesanyja ölében
a szeretet.