Múzsák és szerelmek: Szilágyi Domokos

Posted by drmisztilajosne

 "Akit sorsa meg akar tartani:  síriglan - reményben ég  el. 

   Akit sorsa el akar veszteni: megveri tehetetlenséggel."

 

  Szilágyi Domokos (1938-1976)

Középiskoláit Szatmárnémetiben, a Kölcsey Gimnáziumban végezte (1955), majd 1955–59 között a Bolyai Tudományegyetem magyar nyelv- és irodalom szakos hallgatója volt, záróvizsgáit azonban nem tette le. 1958–59-ben az Igaz Szó, 1960-tól a bukaresti Előre belső munkatársa, a hatvanas évek közepétől írásaiból, kötetei, műfordításai honoráriumából tartotta fenn magát. Betegnyugdíjba kerülve, 1972-től Kolozsváron élt; súlyosbodó betegségét két kudarccal végződött házasság után egy új élettársi kapcsolat tette egy időre elviselhetővé. Búcsúlevelében ezt írta: „Én ma lelépek e világi életből. Ne kérdezd az okát – én sem tudom… Nem vagyok részeg, és – ahogy mondani szokás – tiszta elmével írom e sorokat” (A költő (régi és új) életei. 261). Fia, Kobak, az 1977-es bukaresti földrengésben halt meg. Közös sírban nyugszanak a kolozsvári Házsongárdi temetőben: Szilágyi Domokos, felesége Hervay Gizella költőnő és a gyermekük, Szilágyi Attila.

Szilágyi Domokos: Szerelem                                                                                                                

Megismertem a holnapot:                                                                                                                                                            

terád hasonlított,
terád, miránk -
lobogott
és nyugodt volt, mint a láng,
- s mint a mi éjszakánk,
amelyen megéreztük forró
és röpítő és egybeforró
embersorsunkat, a szerelmet,
- én azt, hogy hiába ölellek,
te azt, hogy hiába ölelsz,
ha nincsen más, csak ez a perc,
hogyha mögötte meg nem érzed
és meg nem érzem az egészet,
a szilárd anyagot,
ami vagy és ami vagyok,
és ami egy törvénybe fog
bolygókkal és liliomokkal,
tó méhében a teleholddal,
vérrel, háborúval, örömmel,
mindennel, ami volt az ember,
és ami most s amivé válik,
s amit születéstől halálig
sejt és tud és tesz,
mit hozzáad a léthez,
hogy életté váljék, hogy a rend
kormányozza a végtelent,
az értelem, amely szavak
nélkül is szól, és sejtet sejtre rak
agyunkban -
a holnapról akartam szólni,
a holnapról, mely már valódi,
mert fölismert s el nem téveszthető,
tiszta, elérhető,
mint a friss levegő -
igen, a holnapról akartam szólni,
s szóltam a szerelemről, szerelmünkről, hiszen
ő éreztette meg velem,
milyen lesz:
szívem szelídítette a boldogsághoz, rendhez -
- - - - - - - - - - - - - - - - - -
és akkor, amint ránk hajnalodott,
megpihent bennünk - új csókra gyűjtve erejét -
a csók.

Hervay Gizella - Három hangra

Három hangra

Három szerelem az életem.
Semmim sincs ezen kívül.
Rád gondolok: évek rácsai közt
az emlék elfeketül...

Jaj, szívem, olyan sovány vagy,
meg ne szánjon a halál!
Homlokod mögött a világ
elfehérült szájjal kiált. -

Szótlanom, egyetlenem,
tenyered tenyeremen.
Testednek tiszta menedék:
a csók a léleknek nem elég.

Nem elég három szerelem:
három árvaság idebenn.
Három homlok is kitaszít.
Fehér a magány, mint az ing.

Fehér az ing, fehér a halál.
Csak az él, aki társra talál.
Szótlanom, egyetlenem,
tenyered tenyeremen.

***********
Az igazi szerelem színtelen,
hallgatag, mint a hétköznapok.
Csak az énekel, aki vár valakit.
Az egymásra kulcsolt kezek hallgatagok./Hervay Gizella/

távirányított szívveréssel
megtérek hozzád visszahalok
csontodba - jöjjön az éjjel
sorsod akartam folytatni - látod
idehaza is úgy mint otthon
árvák vagyunk. Ady szemében
Ady árvái - nincs már otthon
Ady árvái megtérünk mind
lábnyomodban holtunkban élők
versben bújdosók valahányan
meghalni haza h a z a t é r ő k - See more at: http://www.irodalmijelen.hu/05242013-1543/madarnak-almodta-magat-hervay-gizella-versei#sthash.QeD5ssEc.dpuf

1959-61

***********

te vagy az élő én a holt
             Utolsó levél
             Szilágyi Domokosnak
távirányított szívveréssel
megtérek hozzád visszahalok
csontodba - jöjjön az éjjel
sorsod akartam folytatni - látod
idehaza is úgy mint otthon
árvák vagyunk. Ady szemében
Ady árvái - nincs már otthon
Ady árvái megtérünk mind
lábnyomodban holtunkban élők
versben bújdosók valahányan
meghalni haza h a z a t é r ő k

- See more at: http://www.irodalmijelen.hu/05242013-1543/madarnak-almodta-magat-hervay-gizella-versei#sthash.BmpDoA4Z.dpuf

– Egyébként tragikus az egész családnak a sorsa.
– Borzasztó tragikus. A felesége, a gyermeke, a körülötte levő emberek... Ebben a Szilágyi Domokos eposzban vagy drámában, nevezzük így, igen nagy drámaíróra lenne ahhoz szükség, hogy megírja mindazt, amit ma a Szilágyi Domokosról tudunk, meg sejtünk, meg feltételezünk.

                                                                                                                                                                

Hervay Gizivel, 1960-ban házasodhattak össze.
 Hamarosan megszületett a fiú: Kobak.

-  Ettől fogva Domi gyakrabban járt hozzánk.             

1966 táján Domi lektorizálta Jóska Aréna című verseskötetét. M. két költőnek a véleményében bízott, fenntartás nélkül: az öreg Endre Károlyéban és a Szilágyi Domokoséban. Ebben az időben gyakrabban járt hozzánk a kötet ürügyén, és – ha jól emlékszem – erre az időre esik, hogy elhagyta Gizit, amiről egy szót sem beszélt. Mi sem tőle tudtuk meg. Hervay Gizi sírva, zokogva panaszolta el, hogy Domi – Szisz, ahogy ő is hívta – elhagyta, de ő maga sem tudott erre magyarázatot találni. Gizi végtelenül szerette Domit – azt hiszem, végül ugyancsak betegen, haláláig. Csak őt szerette –, és valóban érthetetlen volt, hogy Domi miért hagyta el Gizit, és miért éppen Julcsához került, aki talán egyszerűen „birtokba vette”. -- Méliusz Anna tollából
     
  Szilágyi Domokos:
 Ha nem vagy itt

Vagy a levegő, amelyet beszívok,
a táplálék, melyet visz a vér,
a látásom vagy - tán meg is lepődném,
ha tenszemeddel rám tekintenél -:
vagy, észrevétlen, mint ahogy a kéz,
a szív, az agy, a gondolat, akármi,
életem része, melyet bármikor
keresetlen is meg tudok találni: -
s mint a bonyolult óramű, ha elvész
egy alkatrésze, s tiktakja kihagy,
olyan lennék nélküled: és csak akkor,
csak akkor tudnám igazán: ki vagy.                                                                                                                                                   

                           Szilágyi Domokos: Haragban          

Ráztál is, mint csörgőt a gyermek,
óvtál is, mint anya fiát;
bűn volt az is, ha megölellek,
s bűn volt távolról nézni rád?
táncoltam én is és te is,
sírtál értem, s miattad is,
szemünkben zöldellt a harag,
míg egyszer rajtakaptalak,
hogy szeretsz; s én is tettenérten
pirultam el. Azóta értem,
hogy kettőnk kölcsönös dühe
nem fog elmúlni sohase.

 

Utolsó levél  Szilágyi Domokosnak
 

Három hangra
Három szerelem az életem.
Semmim sincs ezen kívül.
Rád gondolok: évek rácsai közt
az emlék elfeketül...
Jaj, szívem, olyan sovány vagy,
meg ne szánjon a halál!
Homlokod mögött a világ
elfehérült szájjal kiált. -
Szótlanom, egyetlenem,
tenyered tenyeremen.
Testednek tiszta menedék:
a csók a léleknek nem elég.
Nem elég három szerelem:
három árvaság idebenn.
Három homlok is kitaszít.
Fehér a magány, mint az ing.
Fehér az ing, fehér a halál.
Csak az él, aki társra talál.
Szótlanom, egyetlenem,
tenyered tenyeremen.

Veled vagy nélküled
Veled vagy nélküled,
végülis megszületik az ének,
hallod vagy nem hallod,
mindenképp hozzád beszélek.
Én nem leszek boldogabb,
ha elmondom, amit mondani kell,
de boldogtalan vagyok,
ha nem mondhatom el.
Hallod vagy nem hallod,
mindenképp hozzád beszélek,
veled vagy nélküled,
végülis megszületik az ének.

te vagy az élő én a holt
             Utolsó levél
             Szilágyi Domokosnak
távirányított szívveréssel
megtérek hozzád visszahalok
csontodba - jöjjön az éjjel
sorsod akartam folytatni - látod
idehaza is úgy mint otthon
árvák vagyunk. Ady szemében
Ady árvái - nincs már otthon
Ady árvái megtérünk mind
lábnyomodban holtunkban élők
versben bújdosók valahányan
meghalni haza h a z a t é r ő k

- See more at: http://www.irodalmijelen.hu/05242013-1543/madarnak-almodta-magat-hervay-gizella-versei#sthash.QeD5ssEc.dpuf

Három hangra
Három szerelem az életem.
Semmim sincs ezen kívül.
Rád gondolok: évek rácsai közt
az emlék elfeketül...
Jaj, szívem, olyan sovány vagy,
meg ne szánjon a halál!
Homlokod mögött a világ
elfehérült szájjal kiált. -
Szótlanom, egyetlenem,
tenyered tenyeremen.
Testednek tiszta menedék:
a csók a léleknek nem elég.
Nem elég három szerelem:
három árvaság idebenn.
Három homlok is kitaszít.
Fehér a magány, mint az ing.
Fehér az ing, fehér a halál.
Csak az él, aki társra talál.
Szótlanom, egyetlenem,
tenyered tenyeremen.

Veled vagy nélküled
Veled vagy nélküled,
végülis megszületik az ének,
hallod vagy nem hallod,
mindenképp hozzád beszélek.
Én nem leszek boldogabb,
ha elmondom, amit mondani kell,
de boldogtalan vagyok,
ha nem mondhatom el.
Hallod vagy nem hallod,
mindenképp hozzád beszélek,
veled vagy nélküled,
végülis megszületik az ének.

te vagy az élő én a holt
             Utolsó levél
             Szilágyi Domokosnak
távirányított szívveréssel
megtérek hozzád visszahalok
csontodba - jöjjön az éjjel
sorsod akartam folytatni - látod
idehaza is úgy mint otthon
árvák vagyunk. Ady szemében
Ady árvái - nincs már otthon
Ady árvái megtérünk mind
lábnyomodban holtunkban élők
versben bújdosók valahányan
meghalni haza h a z a t é r ő k

- See more at: http://www.irodalmijelen.hu/05242013-1543/madarnak-almodta-magat-hervay-gizella-versei#sthash.QeD5ssEc.dpuf

Három hangra
Három szerelem az életem.
Semmim sincs ezen kívül.
Rád gondolok: évek rácsai közt
az emlék elfeketül...
Jaj, szívem, olyan sovány vagy,
meg ne szánjon a halál!
Homlokod mögött a világ
elfehérült szájjal kiált. -
Szótlanom, egyetlenem,
tenyered tenyeremen.
Testednek tiszta menedék:
a csók a léleknek nem elég.
Nem elég három szerelem:
három árvaság idebenn.
Három homlok is kitaszít.
Fehér a magány, mint az ing.
Fehér az ing, fehér a halál.
Csak az él, aki társra talál.
Szótlanom, egyetlenem,
tenyered tenyeremen.

Veled vagy nélküled
Veled vagy nélküled,
végülis megszületik az ének,
hallod vagy nem hallod,
mindenképp hozzád beszélek.
Én nem leszek boldogabb,
ha elmondom, amit mondani kell,
de boldogtalan vagyok,
ha nem mondhatom el.
Hallod vagy nem hallod,
mindenképp hozzád beszélek,
veled vagy nélküled,
végülis megszületik az ének.

te vagy az élő én a holt
             Utolsó levél
             Szilágyi Domokosnak
távirányított szívveréssel
megtérek hozzád visszahalok
csontodba - jöjjön az éjjel
sorsod akartam folytatni - látod
idehaza is úgy mint otthon
árvák vagyunk. Ady szemében
Ady árvái - nincs már otthon
Ady árvái megtérünk mind
lábnyomodban holtunkban élők
versben bújdosók valahányan
meghalni haza h a z a t é r ő k

- See more at: http://www.irodalmijelen.hu/05242013-1543/madarnak-almodta-magat-hervay-gizella-versei#sthash.QeD5ssEc.dpuf

Három hangra
Három szerelem az életem.
Semmim sincs ezen kívül.
Rád gondolok: évek rácsai közt
az emlék elfeketül...
Jaj, szívem, olyan sovány vagy,
meg ne szánjon a halál!
Homlokod mögött a világ
elfehérült szájjal kiált. -
Szótlanom, egyetlenem,
tenyered tenyeremen.
Testednek tiszta menedék:
a csók a léleknek nem elég.
Nem elég három szerelem:
három árvaság idebenn.
Három homlok is kitaszít.
Fehér a magány, mint az ing.
Fehér az ing, fehér a halál.
Csak az él, aki társra talál.
Szótlanom, egyetlenem,
tenyered tenyeremen.

Veled vagy nélküled
Veled vagy nélküled,
végülis megszületik az ének,
hallod vagy nem hallod,
mindenképp hozzád beszélek.
Én nem leszek boldogabb,
ha elmondom, amit mondani kell,
de boldogtalan vagyok,
ha nem mondhatom el.
Hallod vagy nem hallod,
mindenképp hozzád beszélek,
veled vagy nélküled,
végülis megszületik az ének.

te vagy az élő én a holt
             Utolsó levél
             Szilágyi Domokosnak
távirányított szívveréssel
megtérek hozzád visszahalok
csontodba - jöjjön az éjjel
sorsod akartam folytatni - látod
idehaza is úgy mint otthon
árvák vagyunk. Ady szemében
Ady árvái - nincs már otthon
Ady árvái megtérünk mind
lábnyomodban holtunkban élők
versben bújdosók valahányan
meghalni haza h a z a t é r ő k

- See more at: http://www.irodalmijelen.hu/05242013-1543/madarnak-almodta-magat-hervay-gizella-versei#sthash.QeD5ssEc.dpuf

Három hangra
Három szerelem az életem.
Semmim sincs ezen kívül.
Rád gondolok: évek rácsai közt
az emlék elfeketül...
Jaj, szívem, olyan sovány vagy,
meg ne szánjon a halál!
Homlokod mögött a világ
elfehérült szájjal kiált. -
Szótlanom, egyetlenem,
tenyered tenyeremen.
Testednek tiszta menedék:
a csók a léleknek nem elég.
Nem elég három szerelem:
három árvaság idebenn.
Három homlok is kitaszít.
Fehér a magány, mint az ing.
Fehér az ing, fehér a halál.
Csak az él, aki társra talál.
Szótlanom, egyetlenem,
tenyered tenyeremen.

Veled vagy nélküled
Veled vagy nélküled,
végülis megszületik az ének,
hallod vagy nem hallod,
mindenképp hozzád beszélek.
Én nem leszek boldogabb,
ha elmondom, amit mondani kell,
de boldogtalan vagyok,
ha nem mondhatom el.
Hallod vagy nem hallod,
mindenképp hozzád beszélek,
veled vagy nélküled,
végülis megszületik az ének.

te vagy az élő én a holt
             Utolsó levél
             Szilágyi Domokosnak
távirányított szívveréssel
megtérek hozzád visszahalok
csontodba - jöjjön az éjjel
sorsod akartam folytatni - látod
idehaza is úgy mint otthon
árvák vagyunk. Ady szemében
Ady árvái - nincs már otthon
Ady árvái megtérünk mind
lábnyomodban holtunkban élők
versben bújdosók valahányan
meghalni haza h a z a t é r ő k

- See more at: http://www.irodalmijelen.hu/05242013-1543/madarnak-almodta-magat-hervay-gizella-versei#sthash.QeD5ssEc.dpuf

Három hangra
Három szerelem az életem.
Semmim sincs ezen kívül.
Rád gondolok: évek rácsai közt
az emlék elfeketül...
Jaj, szívem, olyan sovány vagy,
meg ne szánjon a halál!
Homlokod mögött a világ
elfehérült szájjal kiált. -
Szótlanom, egyetlenem,
tenyered tenyeremen.
Testednek tiszta menedék:
a csók a léleknek nem elég.
Nem elég három szerelem:
három árvaság idebenn.
Három homlok is kitaszít.
Fehér a magány, mint az ing.
Fehér az ing, fehér a halál.
Csak az él, aki társra talál.
Szótlanom, egyetlenem,
tenyered tenyeremen.

Veled vagy nélküled
Veled vagy nélküled,
végülis megszületik az ének,
hallod vagy nem hallod,
mindenképp hozzád beszélek.
Én nem leszek boldogabb,
ha elmondom, amit mondani kell,
de boldogtalan vagyok,
ha nem mondhatom el.
Hallod vagy nem hallod,
mindenképp hozzád beszélek,
veled vagy nélküled,
végülis megszületik az ének.

te vagy az élő én a holt
             Utolsó levél
             Szilágyi Domokosnak
távirányított szívveréssel
megtérek hozzád visszahalok
csontodba - jöjjön az éjjel
sorsod akartam folytatni - látod
idehaza is úgy mint otthon
árvák vagyunk. Ady szemében
Ady árvái - nincs már otthon
Ady árvái megtérünk mind
lábnyomodban holtunkban élők
versben bújdosók valahányan
meghalni haza h a z a t é r ő k

- See more at: http://www.irodalmijelen.hu/05242013-1543/madarnak-almodta-magat-hervay-gizella-versei#sthash.QeD5ssEc.dpuf

Három hangra
Három szerelem az életem.
Semmim sincs ezen kívül.
Rád gondolok: évek rácsai közt
az emlék elfeketül...
Jaj, szívem, olyan sovány vagy,
meg ne szánjon a halál!
Homlokod mögött a világ
elfehérült szájjal kiált. -
Szótlanom, egyetlenem,
tenyered tenyeremen.
Testednek tiszta menedék:
a csók a léleknek nem elég.
Nem elég három szerelem:
három árvaság idebenn.
Három homlok is kitaszít.
Fehér a magány, mint az ing.
Fehér az ing, fehér a halál.
Csak az él, aki társra talál.
Szótlanom, egyetlenem,
tenyered tenyeremen.

Veled vagy nélküled
Veled vagy nélküled,
végülis megszületik az ének,
hallod vagy nem hallod,
mindenképp hozzád beszélek.
Én nem leszek boldogabb,
ha elmondom, amit mondani kell,
de boldogtalan vagyok,
ha nem mondhatom el.
Hallod vagy nem hallod,
mindenképp hozzád beszélek,
veled vagy nélküled,
végülis megszületik az ének.

te vagy az élő én a holt
             Utolsó levél
             Szilágyi Domokosnak
távirányított szívveréssel
megtérek hozzád visszahalok
csontodba - jöjjön az éjjel
sorsod akartam folytatni - látod
idehaza is úgy mint otthon
árvák vagyunk. Ady szemében
Ady árvái - nincs már otthon
Ady árvái megtérünk mind
lábnyomodban holtunkban élők
versben bújdosók valahányan
meghalni haza h a z a t é r ő k

- See more at: http://www.irodalmijelen.hu/05242013-1543/madarnak-almodta-magat-hervay-gizella-versei#sthash.QeD5ssEc.dpuf

távirányított szívveréssel
megtérek hozzád visszahalok
csontodba-jöjjön az éjjel
sorsod akartam folytatni-látod
idehaza is úgy mint otthon
árvák vagyunk. Ady szemében
Ady árvái nincs már otthon
Ady árvái  megtérünk mind
lábnyomodban holtunkban élők
versben bujdosók valahányan
meghalni haza hazatérők/Hervay Gizella/

 

 "  Julcsa kereste nálunk és mindenfelé, ahol Domi meg szokott fordulni. De Dominak nyoma veszett. Talán egy hét múlva, lerongyolódva, szakállasan, egy lej nélkül érkezett haza, arcán sebekkel.
         Ezután – 1970-ben – Domi elment Kolozsvárra. De elválni nem tudott Julcsától. Julcsa nem akart válni. Alighanem számításból. Hiszen nem szerette, nem értette Domit, aki mégiscsak híres író, és, ha épp nem szórja el a pénzt, pénzt is hoz a házhoz. Domi Kolozsvárról olykor írt M.-nek levelet. Negyedévenként, amikor a betegnyugdíja ügyében felülvizsgálásra jött Bukarestbe, felkeresett.
                                    

                      "   A Julcsával való házasság kezdetén Domi valóban ápoltabb, kiegyensúlyozottabb volt. Hetente – kedden délután 6-kor – találkoztak a bukaresti magyar írók az Athené Palace kávéház bárjában. Domi ezeken a találkozásokon rendszeresen megjelent.

Egészen másféle Szilágyi Domokost is ismertem: gyakran találkoztunk az Írószövetségnél, azaz az Alapnál, ahová mindketten rendszeresen jártunk – péntek délelőttönként, kéthetenként – kölcsönért. Majtényi Erik jóvoltából, aki az Alap vezetőségének tagja volt, és minden lehetőt elkövetett, hogy M. és Domi kölcsönökben részesülhessenek.
                           Hazaindultunk az Írószövetségtől, a trolibusz-megállónál Domi elbúcsúzott. Megkérdeztem: „Nem mész haza? Julcsa – gondolom – nagyon vár már a pénzzel.”
 Eltűnés.
                                                                    
                                                                          Észrevétlen

 Látod, már nem is veszlek észre,
úgy jársz-kelsz csendesen -
nem csábítasz a széptevésre:
épp csak vagy, kedvesem.

Épp csak vagy, s mert egy vagy velem,
test álma, lélek pihenése:

vagy hő nyaram és hű telem,

úgyhogy már nem is veszlek észre.

Hiányozz, mint ha álmom, étkem
cserbenhagy csendesen -
hogy ne maradjál észrevétlen,
szakadj el tőlem, kedvesem.

És kóboroljak és vacogjak,
mint egy gazdátlan háziállat,
ki nem vár mást, egy falatot csak -
és hadd higgyük, hogy megtalállak.

          Máriával volt, „élettársával” –  Nagy Kálmán özvegye –, akivel haláláig együtt élt, és akit nem vehetett feleségül, merthogy Julcsa nem akart elválni. Ekkor – utolsó találkozásunkkor – Domi kissé meghízott, ápolt, mondhatnám „elegáns” volt, beszédes, és kiegyensúlyozottnak látszott. A lába gipszben, bottal járt. Bokatörés. Derűs és nagyon kedves volt. Látszott Domin, hogy most van, aki gondját viseli. Emlékszem, távozásunkkor hogyan bicegett le a lépcsőn a botjára és Máriára támaszkodva."
     Szilágyi Domokos: Tétován

Komisz a férfi egymaga,
rakoncátlan és tehetetlen.
A nappal rág, az éjszaka
álmatlam, rágós, ehetetlen.
Nem lehet egy, csupán ha ketten.
Anya szült mindünket. A vég,
a semmiből teremtett szolga,
asszony karjába ád. Miképp
öltöztessen: most ez a dolga
Szül. Óv. Elsirat, fuldokolva.
Forró a könny. A fagyos arc
nem érzi már. Csak ő, az asszony
tudja, honnan jössz, merre tartsz.
Ő kérlelget halált: halasszon.
De hasztalan. Tudja az asszony.
Ő szül. Sirat. Te tétován
áttámolyogsz a nagy időkön.
Kedved hol kövér, hol sovány.
Az idő nem pénz – az idő: könny.
Könny a szem alatti redőkön.
De végül: édesünk Te vagy,
Te, örökkévaló, öröklött.
Mit ér a szív, mit ér az agy.
Én asszonyom, Tetőled ötlött
az élet. Átadod. Öröklöd.
Szilágyi Domokos:

Gyűlöllek
-részlet -
  hogy úgy szeretni, mint ahogy te engem,
nem adatott meg senkit sem szeretnem;

gyűlöllek, mert ÉN sosem lehetek TE,
gyűlöllek, mert nem vághatom szemedbe,

hogy ne szeress, mert gyűlöllek, eressz el,
hagyj magamra ádáz gyűlöletemmel -

gyűlöllek, mert a szerelmeddel ölsz.
Gyűlöllek addig, amíg meggyűlölsz.
  – Egyébként tragikus az egész családnak a sorsa.
– Borzasztó tragikus. A felesége, a gyermeke, a körülötte levő emberek... Ebben a Szilágyi Domokos eposzban vagy drámában, nevezzük így, igen nagy drámaíróra lenne ahhoz szükség, hogy megírja mindazt, amit ma a Szilágyi Domokosról tudunk, meg sejtünk, meg feltételezünk.

 

Szilágyi Domokos: 

 Orgonaillat..

Nem jöttél el - mióta is?
Hiányoztál - egy éve már.
Most bezuhansz az ablakon,
oly hirtelen, hogy szinte fáj,
alattomosan, nesztelen
rohansz reám - s én, áldozat,
riadt örömmel, részegen
fuldoklom csókjaid alatt.
Leültetnélek, hogy mesélj,
mindent, mindent mondj el nekem,
de torkomon nem jön ki hang,
és nem tudsz szólani te sem,
csak ez a csönd ujjong, dalol
- mint szerelmes lány mosolya -,
hogy május van, kacag a nap,
s lobog, lobog az orgona.
Mysty Kata : Bűn

      "Árnyék vetül a zsenire...

   de a fénye-vesztett tegnapnak 

        világot lop a holnap!             

 

– Mi lehetett a motívum vagy az az indíték, amivel őt egyrészt beszervezték annak idején ’7-ben, ha jól tudom, másrészt tartották elég hosszú ideig? Ugye azt sem tudjuk, ho5mi miatt ő ezt vállalta, illetve milyen előnye származott egy akkori Romániában egy kolgy milyen hosszú ideig. Az tény, hogy ’65-ben megint aktivizálták. Tehát mi lehetett az, aozsvári magyar diáknak, majd később költőnek abból, hogy együttműködik a titkosszolgálattal?

 

Sokatmondó, hogy amikor Szilágyi Domokos itt megkötötte ezt a fausti alkut, eladta a lelkét az ördögnek, nem kapott érte cserébe semmit, csak azt, ami mindenkinek kijárt volna, a puszta létezéshez való jogot. Azt, hogy publikálhat, azt, hogy megélhet az irodalomból a perifériákon. Soha nem futtatták, soha nem népszerűsítették, nem sztárolták. Az egyetemet sem nagyon tudta elvégezni, nem kapott ragyogó állásokat, nem kapott ragyogó lakást, nem kapott mindenfajta lehetőséget arra, hogy külföldre utazzon. Nem kapott jóformán semmit cserébe, csak egy élete végéig tartó, ugye két évtizeden át tartó bűntudatot kapott.
Szilágyi Domokos talán a legtehetségesebb erdélyi költő volt az utóbbi fél évszázadban,
akinek a sorsa, az élete, már ami tudható volt az elzártság és a tiltás világában, a kisebbségi létet szimbolizálta.
’76-os öngyilkossága pedig a kisebbség pusztulásának vízióját rajzolta fel a magyarországi értelmiségi otthonok falaira.

 örök hiánynak
  maradni örök
  jelenvalónak

  bot nélkül vágni
  a végtelennek    

   (Kányádi Sándor búcsúztató verse)

 

FORRÁSOK

Élete: http://hu.wikipedia.org/wiki/Szatm%C3%A1rn%C3%A9meti

Versek: http://mek.oszk.hu/02900/02917/02917.htm

Idézetek: 

http://www.citatum.hu/szerzo/Szilagyi_Domokos

Emlékképek Szilágyi Domokosról  Méliusz Anna kézirata  Szász János hagyatékából került elő. Felhasznált részletek házasságairól...

 

 Hervay  versek
 http://www.irodalmijelen.hu/05242013-1543/madarnak-almodta-magat-hervay-gizella-verseihttp://www.irodalmijelen.hu/05242013-1543/madarnak-almodta-magat-hervay-gizella-versei
http://www.irodalmijelen.hu/node/13633

   A sorozat előző darabja Nagy László
 http://lira.kimte.hu/blog/m%C3%BAzs%C3%A1k-%C3%A9s-szerelmek-nagy-l%C3%A1szl%C3%B3

Holt-Szamos

Mysty Kata
Holt- Szamos


Egy mezítlábas kisgyerek
a Szamos partján tekereg.
Úszni nem tud, vízbe
nem megy, pedig csodálója
Víznek,tűznek;
szerelmetes szülőföldnek.

Eltévedni nem lehet.
Minden út haza vezet.
Kis társai valahol
várják vissza konokul.

Ártatlan Holt - Szamos,
sok élőt befogadott.
Csak álldogál, csak vár
szelíden; nem siet sehová.

Akácsor ágaiba botlik
meg a napsugár, árny-
játéka mosolyog a
gyermek üde
friss arcán.

Kisgyereknek lába sose fáj,
bandukolhat kilométerszám.
Ha csalán megcsípi,
nyállal gyorsan bekeni,
fájdalmát elfelejti.

Tövis is akad bőven ,
az út porában
elfekvőben.
Néha kelletlenül talpba áll,
csak a kihúzás komplikált...

Frissül tüdő, de jó is
a honi levegő,
Hangosabb szívdobbanás
- az Istenem!
És édesanyja ölében
a szeretet.

Később aratókhoz

Szamos parti akáclombok!
-miért csak most bólogattok?!

Tunyogi almáskertek!- ti most
intetek bátrabb merszet?!

Szabókerti szilvafák!- bírjátok-e
nyögni még az örök alvó igazát?!

Kemény, konok agyag rögök! - hogy
ragadtatok körmei között....

Jól van így, Hozzá tartoztok, mint
mihozzánk Ő, aki messze költözött!

szerzőinév: Mysty Kata

/Irma napján, anyák napja elé /

Anyám Drága  Irma, - Te Édes!
ma is   Kezeiden élem
az Élet_M !

Múzsák és szerelmek : Ady Endre

 
Ne hívj, ne csalj, szerelem szép világa!
Az én világom irdatlan, sötét,
Ezer tavasz s ezer tavasz virága
El nem zavarja fullasztó ködét.
Ne hívj, ne csalj, én nem tudok szeretni,
Lelkem kifosztott, nyomorult, szegény.
Elkárhozástól meg nem váltja semmi
S a te sugárod: őrjöngő remény.

Diósadi Ady Endre (Érmindszent, ma Adyfalva – románul Ady Endre –, 1877. november 22. – Budapest, 1919. január 27.) a huszadik század egyik legjelentősebb magyar költője. A magyar politikai újságírás legnagyobb alakja. A műveltségről, irodalomról írt cikkei is a fejlődést, a haladást sürgetik. Költészetének témái az emberi lét minden jelentős területére kiterjednek. Hazafi és forradalmár, példamutató magyar és európai. A szerelemről vagy a szülőföldjéről írt versei éppoly lényeges kifejezései az emberi létnek, mint a szabadság, az egyenlőség, a hit vagy a mulandóság kérdéseiről írott költeményei.
 Szerelem
 Mit jelent e szó? Önmagát feledni,
S magában érezni a mindenséget,
Egy világot veszteni, s újat nyerni,
Jelenti ez a bűn előtt az édent.
Akarni egy világot, s megszerezni,
És önmagát tagadva meg körében
Benne magát egészen visszanyerni,
Két álmot egy álommá szőni szépen!
Kettős világból teremteni egyet,
melyek magukban csak hiányos árvák,
Új életet alkotni kettő helyett,
Mely acélból s tűzkőből nyerte lángját.
  Ady huszonhat éves, mondhatni kölyök, a harmincegy éves nőhöz képest feltétlenül kölyök minden szempontból. Brüll Adél éppen harmincegyedik születésnapjára kapja ajándékul az irodalmi öröklétet.
   Léda asszony a MÚZSA
   Brüll Adél hús-vér ember volt, nem is akármilyen. Irodalmi alteregója – Léda – irodalmi alak, ő sem akármilyen. De hol volna már. A hús-vér sem létezne, ha Ady nem talál rá nagyváradi hazalátogatása alatt, ha nem harcolnak végig gyönyörökben és kíméletlen, megsemmisítő csatákban tíz gazdag évet, ha Ady nem írja a Léda-zsoltárokat, ki ismerné a nőt, aki Brüll Adél néven Nagyváradon született 1872. szeptember elsején? Ki és honnan ismerné közel százötven évvel később abból az érdektelenből, amit Ady nélkül élt?Kereskedő apja vagyona nagy részét benyeli a tőzsdespekuláció, Adélt nem veszi el a nagy szerelem, a KuK főhadnagy, úri körökben ez így megyen, a hivatásos tisztek az asszony vagyonából éltek, helyette egy címképfestő fiát – Diósy Ödönt – kénytelen választani, mielőtt kifut az időből. Csakhogy Diósy is szolgál meglepetéssel. Szófiai tartózkodása alatt, ahol export-import ügyintéző, kiderül, nemi identitása nem a nők felé viszi, helyette rászokik a karcsú bolgár és görög fiúkra. Szófiából Párizsba költöznek, ahonnan Adél gyakran hazaugrik egy-egy rövidebb családlátogatásra, vélhetőleg ilyenkor benéz a fess főhadnagyhoz. Harmincegy éves nőnek egyéb testi jellegű igényei is lehetnek, minthogy textíliahegyek, napi zsebpénz. Diósy nemigen szólhat egy szót sem, a legújabb párizsi divat szerint öltözteti, útjait fizeti és engedi, menjen, ahová akar. Érdekes beszélgetés lehetett, amikor a kialakult helyzetet végigbeszélték, megállapodást kötöttek.
  Mert engem szeretsz

Áldott csodáknak
Tükre a szemed,
Mert engem nézett.
Te vagy bölcse,
Mesterasszonya
Az ölelésnek.
Áldott ezerszer
Az asszonyságod,
Mert engem nézett,
Mert engem látott.
S mert nagyon szeretsz:
Nagyon szeretlek
S mert engem szeretsz:
Te vagy az Asszony,
Te vagy a legszebb!
 A költő egyszerre látta Lédában a női eszményt és a párizsi ragyogást. A „tiszta levegőre” való vágyakozással indult a Léda-szerelem, s ez a jellege mindinkább érzéki forradalomba ment át. Egymásra talált itt a vágy és az elvágyódás, a menekvés és a szerelem, összeforrott a magánéleti és a közélet szándék. Így teremtődött meg a Léda-legenda, a mítosz asszonya.
Léda 1903 nyarán családi látogatásra jött haza Nagyváradra, és csak teljesen véletlenül találkozott a költővel. Szerelem lett már az első találkozásból, a mindent elsöprő, édesen gyötrő, valódi szerelem. Léda, ez a határozott, büszke, kemény lélek – mit sem törődve a világ véleményével – felvállalta ezt a szerelmet, mert ő bármikor, bárki előtt tudott önmaga lenni. Örökös nyugtalanság vibrált benne, ami a nála öt évvel fiatalabb Adyt még inkább bátorította.
Míg Petőfi szerelmi költészetében a másra irányuló, idealizált szerelem jelenik meg, addig Adyéban az önmagára irányuló szenvedély.
A Lédához való kapcsolatát is ez az újfajta, teljesebb, öntudatos viszony jellemezte. Léda, Párizs „leánya”, akinek neve egyet jelentett Ady számára a fények városával, a szépséget, az álmot hozta magával. Nem lenne helyes ennek a szerelemnek a költőre tett hatását egyszerű férfi-nő kapcsolatra szűkíteni. Léda ösztönözte Adyt arra, hogy Párizsba utazzék, ő egyengette útját a francia életben, betegségében mellette állt, menedéke, támasza volt. Igazi társat, megértő simogatást igényelt a költő, s Léda, amit egy nő adhat férfinak, azt adta. A jóságot, a szeretetet, a megértést, a bátorítást, az igazi szerelmet.
Petőfi Júliának még csak a kezét, a szemét, legfeljebb a keblét vette észre. Ady költészeténél a művészet témájává vált a női test.
A költő önszerelméről, szerelmi önzéséről is vall verseiben. Minden csodásat elmond Léda asszonyi szépségéről, mert ez a szépség neki fénylett, őt emelte.
A költő Lédához láncolódott, és mégis elkívánkozott mellőle. Elválások és örökös egymásra találások sorozata volt ez a szerelem. Léda is hazajött olykor Párizsból, Ady is kiutazott hozzá, s a „megszépítő messzeség” csak erősítette, táplálta szerelmüket. Ez a messzeség tette Lédát az álmok sejtelmes, izgató asszonyává. Míg Petőfi szerelmi költészetét a hitves jelenléte,  Adyét a szerető távolléte ihlette. Mindketten túl sokat vártak ettől a kapcsolattól, és éppen ezért valami hiányérzet fészkelte be magát szerelmükbe, aminek állandó kísérője lett a hiábavalóság és a haláltudat. A vágy és a megvalósulás hiánya vibrál Ady költeményeiben.

Héja-nász az avaron
Útra kelünk. Megyünk az Őszbe,
Vijjogva, sírva, kergetőzve,
Két lankadt szárnyú héja-madár.
Új rablói vannak a Nyárnak,
Csattognak az új héja-szárnyak,
Dúlnak a csókos ütközetek.
Szállunk a Nyárból, űzve szállunk,
Valahol az Őszben megállunk,
Fölborzolt tollal, szerelmesen.
Ez az utolsó nászunk nékünk:
Egymás husába beletépünk
S lehullunk az őszi avaron.
A költő félredobta a szerelem hagyományos jelképeit: a galamb, a gerle helyett vad ragadozók, héják válnak a szerelmesek szimbólumává, a nász pedig dúló, csókos ütközetként jelenik meg. Nyersek, durvák a mozdulatok. Egymás húsába tép itt a vágy, s mindezt kellemetlen hanghatások kísérik: vijjogás, sírás, csattogás.
A szerelem útja a Nyárból az Őszbe tart: boldogságból a boldogtalanságba, ifjúságból az öregségbe. A gyorsuló rohanás vége a megállás, lehullás „az őszi avaron”, vagyis a halál, a pusztulás.
Hiábavaló minden. Ez a tehetetlenség hozzátartozik az emberi sorshoz, nem csupán egyéni tragédia. Jelen van viszont az emberség, a gyöngéd jóság fájdalmat oldó érzése is, hisz a madarak nem egymás ellenfeleként, hanem társként, egybeforrottan, „szerelmesen” jelennek meg az örök szenvedésben.

  Már fájt Adynak a szerelem. Nem a boldogság, hanem a testi kín és a lelki szenvedés miatt a halál eljövetelét látta benne. Ez a baljós, szomorú hangulat uralkodik a Lédával a bálban című versben is, ami szintén boldogtalanságot fejez ki.
  Lédával a bálban

Sikolt a zene, tornyosul, omlik
Parfümös, boldog, forró, ifjú pára.
S a rózsakoszorús ifjak, leányok
Rettenve néznek egy fekete párra.
"Kik ezek?" S mi bús csöndben belépünk.
Halál-arcunk sötét fátyollal óvjuk
S hervadt, régi rózsakoszorúinkat
A víg teremben némán szerteszórjuk.
Elhal a zene s a víg teremben
Téli szél zúg s elalusznak a lángok.
Mi táncba kezdünk és sírva, dideregve
Rebbennek szét a boldog mátka-párok.
  Nem azért érkezett Párizsból Nagyváradra, mert hallott már a tehetséges fiatalemberről, akit ki akart ragadni a posványból és magában vinni Európába. Csak Ady kitartó ostromlása után lett szerelmes a nála 5 évvel fiatalabb férfiba, szült neki egy halott kislányt, emelt fővel elviselte az Elbocsátó, szép üzenetet,   
                     Elbocsátó, szép üzenet

Törjön százegyszer százszor-tört varázs:
Hát elbocsátlak még egyszer, utólszor,
Ha hitted, hogy még mindig tartalak
S hitted, hogy kell még elbocsáttatás.
Százszor-sujtottan dobom, ím, feléd
Feledésemnek gazdag úr-palástját.
Vedd magadra, mert lesz még hidegebb is,
Vedd magadra, mert sajnálom magunkat,
Egyenlőtlen harc nagy szégyeniért,
Alázásodért, nem tudom, miért,
Szóval már téged, csak téged sajnállak.
Milyen régen és titkosan így volt már:
Sorsod szépítni hányszor adatott
Ámító kegyből, szépek szépiért
Forrott és küldött, ékes Léda-zsoltár.
Sohase kaptam, el hát sohse vettem:
Átadtam néked szépen ál-hitét
Csókoknak, kik mással csattantanak
S szerelmeket, kiket mással szerettem:
És köszönök ma annyi ölelést,
Ám köszönök mégis annyi volt-Lédát,
Amennyit férfi megköszönni tud,
Mikor egy unott, régi csókon lép át.
És milyen régen nem kutattalak
Fövényes multban, zavaros jelenben
S már jövőd kicsiny s asszonyos rab-útján
Milyen régen elbúcsuztattalak.
Milyen régen csupán azt keresem,
Hogy szép énemből valamid maradjon,
Én csodás, verses rádfogásaimból
S biztasd magad árván, szerelmesen,
Hogy te is voltál, nemcsak az, aki
Nem bírt magának mindent vallani
S ráaggatott díszeiből egy nőre.
Büszke mellemről, ki nagy, telhetetlen,
Akartam látni szép hullásodat
S nem elhagyott némber kis bosszuját,
Ki áll dühödten bosszu-hímmel lesben,
Nem kevés, szegény magad csúfolását,
Hisz rajtad van krőzusságom nyoma
S hozzám tartozni lehetett hited,
Kinek mulását nem szabad, hogy lássák,
Kinek én úgy adtam az ölelést,
Hogy neki is öröme teljék benne,
Ki előttem kis kérdőjel vala
S csak a jöttömmel lett beteljesedve.
Lezörögsz-e, mint rég-hervadt virág
Rég-pihenő imakönyvből kihullva,
Vagy futkározva rongyig-cipeled
Vett nimbuszod, e zsarnok, bús igát
S, mely végre méltó nőjéért rebeg,
Magamimádó önmagam imáját?
Kérem a Sorsot, sorsod kérje meg,
Csillag-sorsomba ne véljen fonódni
S mindegy, mi nyel el, ár avagy salak:
Általam vagy, mert meg én láttalak
S régen nem vagy, mert már régen nem látlak.

          és élete végéig, 1934-ig szerette aztán, miközben polgári házasságban élt egy (feltehetőleg) homoszexuális férj oldalán. (Szilágyi Zsófia az Ady és Léda c. kötetről. )
         A Nyugat 1912. március 16-i számában közölt Elbocsátó szép üzenet a vég, a nyaktiló, de Léda 1913. május 5-én keltezett levelében tesz még egy kísérletet. Mert – gondolom én, és gondolta talán Léda is – lehetetlen, hogy így zárjanak le tíz évet.
  "Végtelenül, kimondhatatlanul, halálosan szeretném magát még egyszer látni egy pár pillanatra. Okát sem tudnám megmondani, miért – mondanivalóm nincs semmi, csak egyszerűen látni óhajtanám egy-két percig és menni tovább újból. Talán nyugodtabban mennék.
Egy nehéz operációra voltam itt, és pénteken elutazom. Az express Bécsben áll egy néhány percig, s ez a legközelebbi város oda, hol maga van, ha ugyan ott van, mivel ezt sem tudom biztosan, nem kérdeztem senkit erről, csak úgy szimatolom. Megtenné ezt a négy órás utat hogy Bécsben megláthassam, egyebet nem tudtam erre az én nagy kívánságomra kieszelni. Magánál ez nem jelentene mást, mint egy udvariassági gesztust minden következmény és utóhatás nélkül, nekem talán jót tenne vele, és minden maradna „sans lendemain” mindkettőnk részére. Ha tehát ezt megtehetné, úgy küldjön Bubi címére egy rövid táviratot egy szóval: „Jövök”. Akkor én pontosan megtáviratozom egy nappal elutazásom előtt az express pontos érkezését Bécsbe. Ha valami, bármely okból nem jöhetne, vagy nem akarna jönni, úgy kérem, ne táviratozzon, sem ne írjon semmit, úgy lesz a legjobb. Azt hiszem, látni fogja, hogy dacára mindennek, csak a gentlemanhez folyamodtam, és ezt érzem most is magában. E levelet kérem, ha jönne, adja át nekem a vonatnál – ha nem jöhetne, küldje be Bubi címére."
  De Ady lezárta az ügyet. A levelet se küldi sehová, a hagyatékból marad az utókorra.
  1914-ben (I. világháború) menekülnek Párizsból. Az Andrássy úton, később a Bajza utcában bérelnek lakást. 1925-ben Gödöllőn, az Erzsébet királynő úton megveszik a Praznovszky-villát. Itt hal meg 1934. januárjában.     (Onagy Zoltán )
     Finita
Vége van. A függöny legördült,
Komisz darab volt, megbukott.
Hogy maga jobban játszott, mint én?
...Magának jobb szerep jutott!
Én egy bolond poétát játsztam,
Ki lángra gyúl, remél, szeret.
Maga becsapja a poétát,
Kell ennél hálásabb szerep?

Kár, hogy kevés volt a közönség.
Nem kapott illő tapsokat,
Pedig ilyen derék játékért
Máskor kap rengeteg sokat.
Mert e szerep nem most először
Hozott magának nagy sikert:
Volt már olyan bolond poéta,
Aki magának hinni mert.
Én magam e csúfos bukásért
Vádolni nem fogom soha,
Ez volt az utolsó csalódás,
A szív utolsó mámora.
Egy percig újra fellángoltam,
Álom volt, balga, játszi fény;
Megtört egy kegyetlen játékon,
Leáldozott egy lány szívén.
Vége van. A függöny legördült,
Végső akkordot rezg a húr,
Elszállt a hitem, ifjúságom,
Utolszor voltam troubadour.
Eddig a vágy hevéért vágytam,
Most már a hitben sincs hitem,
Ártatlanság, szűzi fehérség
Bolond meséjét nem hiszem.
Vége van. A függöny legördült,
Komisz darab volt, megbukott,
Rám tán halálos volt a játék,
Magának érte taps jutott.
Így osztják a babért a földön,
Hol a szív sorsa siralom.
Hány ily darab játszódott már le
Ezen a monstre-színpadon?

Ady szifilisztörténete Ady Endre tollából

            ADY ENDRE MIHÁLYI ROZÁLIA CSÓKJA
(Egy vén hírlapíró meséiből)

(Ez egy sírkőn olvasható: Itt nyugszik Mihályi Rozália, élt huszonhat évet, béke poraira. "Kívánkozom elköltözni és lenni a Krisztussal, mert az mindennél jobb." = Mihályi Rozália - legyen neki könnyű a föld - kicsi, színházi némber volt, míg élt. Vörösre festette a haját, mint utólag értesülök s az ajka magától volt piros. Kacagott, de nem szívesen, hanem mert a színügyi bizottság tagjai csak a kacagó kóristánét szerették. Lutheránus papnak volt a kitagadott leánya s a Halál csak azért volt rettenetes neki, hogy a Nebántsvirágot nem játszhatta el. Öt esztendőn keresztül ígérték neki igazgatók, rendezők, színügyi bizottsági tagok és hírlapírók. A Nebántsvirág több csókjába került, mint a szerelem, a pénz és a toilette-gond együtt, mégis úgy halt meg szegény, hogy ez a nagy vágya árván maradt és telesírta a halottas, kórházi szobát. A Halál egyéb körülményei nem bántották Mihályi Rozáliát, hiszen könnyelmű nő volt. Aradon, Kassán, nem árulom el, hol fekszik s mennyi idő óta. Sose láttam Mihályi Rozáliát, de hatalmasabb nő nála nem elegyedett az életembe. S amit elmondandó vagyok, mély, kicsi történet, egy fölkavart, fatális tengerszem. Igazi hősnője e történetnek Mihályi Rozália, aki most már a Krisztussal van, mert az mindennél jobb.)
*
Már nyolcszor kértem Kun Marcellát, csókoljon meg s hazudja azt, hogy drága vagyok neki. Hiszen hasznát vehetné, mert ő fiatal fél-primadonna s én írom a kritikákat. Fekete leány volt s nem babonás, de okos, Kun Marcella s valószínűleg nem undorodott tőlem. Legföljebb is neki nem lett volna nagy öröm az én ölelésem s látta előre a bajt. Én akkor a legszebb siheder voltam belülről s nem csináltam titkot belőle, hogy bolond vagyok szerelem közben. Bolonduljon meg és örvendően jajgasson, akit én magamnak választok és dicsekedjék el vele. Ettől joggal félt Kun Marcella, aki porcelán-arcát fehérnek őrizte meg eleddig minden szerelmek közben és ellen. Volt eset, hogy elbeszéltem neki, miket álmodok róla s hogy őt tartom minden létezés legkívánatosabb vánkosának, a pihenőnek, a pihentetőnek, az érdemes helynek, ahol pihenni kell s esetleg szívesen pihen el örökre az ember.
Félt tőlem Kun Marcella, szabad járásom volt a hotelbe, ahol lakott, mert félt tőlem. Beengedett a lakásába olyankor is, amikor vad, fekete, kemény haját regulázta mindenféle fésűkkel. Lassan-lassan már jogot szereztem arra, hogy arcomhoz fogjam föl ezt a kis testével csúfolkodó sötét, erős hajat. Ha azonban megkábított a Kun Marcella nyakának, vállának s egész kis testének közelsége, kikaptam:
- Volna magának öröme, ha lelkem-testem leteperné s én úgy néznék a szemébe, mint egy zsiványnak? Kell magának ilyen briganti-eredmény, ilyen szerelmetlen szerelem, mondja?
Megreszkettem és sírtam ilyenkor s főképpen amiatt sírtam, hogy ilyen gyönge, szamár vagyok. Ilyen nővel nem így kell bánni, de én ő benne nem ilyen nőt akartam, mást, jobbat, maga-megadót, belémbolondultat. A szemei, a fekete Kun Marcella szemei, kékek voltak, hideg, lelketlen, rossz, kék szemek. Ezek még sohase akadhattak föl, ezek még sohase fordulhattak ki szerelemtől.
Megálljatok csak, ti rossz, kék szemek, úgy kell nektek, hogy én a tüzelésetekre pályázom. Fogadkoztam, hogy tovább immár nem komédiázunk, mert én nem vagyok egy hím Kun Marcella. Én nem azért tanultam meg a szerelmet, hogy tudjam, micsoda, hanem azért, hogy fogyasszam, hamvasszam vele magam, ahogyan illik. Kun Marcellának pedig megmondtam egy napon:
- Marci - így becéztem - holnap délután maga nem fogadhat vendéget. Csak én mehetek el magához, csak én mehetek be magához, holnap délután.
Nagy készülés, programos bátorság csak jó, barbár egészségű embernek ajánlhatók. Nekem átkozott, veszett éjszakát szerzett a nagy bátorságom s a nagy készülésem. Bizony elbágyadt legény voltam másnap s délután kopogtattam Kun Marcellánál becsületből. A leány sírhatott, meglágyultak, nedvesek voltak a rossz, kék szemei s olyan kékek, hogy majdnem barnák. Mikor benyitottam, megriadt, el is gyöngült, ülve maradt és abban a pillanatban - éreztem - utált is. Szerettem volna ölbe kapni a kis fehér-fekete, ostoba csöpp teremtést s lóbálni gyöngéden, mint egy csecsemőt. Dalolni neki síró hangon, hogy elaludjék, hogy én is elaludjak, mert az éjszakám rossz volt. Valami ilyen dajkadalt szerettem volna énekelni: "Marci, kicsi Marci, ne csókolózzunk; kinek teszünk jót, ha mi csókolózunk?" "Marci, kicsi Marci, leteszlek a pamlagra, összedörzsöljük, mint két buksi gyermek, az arcainkat s a könnyeinket," "Marci, kicsi Marci, én csak sírni szeretnék veled máma, de úgy nagyon, bömbölni."
Azonban az ember nagyon szomorú állat, akinek akkor is muszáj néha szeretni, amikor nincs kedve hozzá. Odaültem Kun Marcella mellé s nagy, csinált szerelmi dühvel megmartam az ajkát. Neki erre csak az jutott eszébe, hogy megharapott ajkat egészen tiszta vászon-zsebkendővel tanácsos nyomogatni. Fölállott fáradtan, szomorúan s amikor kikereste a zsebkendőt, visszajött, de úgy, mintha a vére hullna s Golgothára jönne. Kibontottam a haját, tűrte, de közben olyan hangon, ahogy a rózsafüzéres, áhítatos, vén asszonyok imádkoznak, beszélt:
- Ismerem magukat, tudom, hogy hiába beszélnék, sírnék, ellenkeznék, jól van. Nekem ez nem kell, nem mulattat, fáj, de maguk ilyenek. Én még mindig meglakoltam, valahányszor férfivel volt dolgom. Különösen eggyel, akit utáltam, de muszáj volt, aki a testemet is megölte.
Hallottam és nem hallottam, amit beszélt, már a papucsait csókoltam. Az ember nagyon szomorú állat, aki akkor is tud szeretni, amikor még előbb nem kívánta. Azután a szemeit kellett keresnem, az arcát néznem s azt hittem, hogy megháborodtam. A Kun Marcella szemei nem voltak kékek, de szinte feketék, a haja vörös, az ajkai piros-pirosak. Az egész leány más volt, mint ő maga, mintha megbabonáztak volna bennünket két percre.
*
(Ma már tudom, hogy akkor Mihályi Rozália jött oda s ő csinálta ezt a babonát. Ráismerek teljesen azoknak a lefestéséből, akikkel azóta találkoztam és beszéltem. Akik ismerték, sőt nagyon-nagyon ismerték Mihályi Rozáliát, az én életem e legnagyobb, leghatalmasabb nőjét.)
*
Nem laktam én jól Kun Marcellával, de nem kellett a csókjának még az emléke. Minőségileg holott igen jó csók volt az, ma is vallom és merem vallani. De egyúttal ríkató, szomorú is volt s a magamfajta ember a csókot azért hajszolja, hogy a szomorúságból szabaduljon. De elmentem hozzá akkor, amikor a mi csókunk a véremben olyan lett, mint egy kehely, melynek későn jut eszébe, hogy kicsorduljon. Csupa rózsákat nyílott a vérem, haragos, tüzes, bő, szerelmi rózsákat. Kun Marcella lehajtotta a fejét, megcsókolt s ezt mondta:
- Most már úgyis mindegy, te akartad, én megmondtam neked.
*
CSÓKOKBAN ÉLŐ CSÓKTALANOK

Mindent akartunk s nem maradt
Faló csókjainkból egy falat,
Vágy, emlék, bánat, cél, okság,
Egy pillanatnyi jóllakottság.

Vonaglottunk bízón, nagyon,
Hűs estén és hideg hajnalon.
Pállott harctér szegény testünk
S jaj, örömre hiába lestünk.
Roskadjunk le a Sors előtt
Két gyáva, koldus csókmívelők.
Mindegy, kik küldték, kik adták,
Nem ért a csókunk egy fabatkát.
Több voltunk, jaj, tán kevesebb,
Mint a hajrás, kis szerelmesek.
Túl vánkoson, leplen, ingen
Sírva láttuk meg: ez se Minden.
Be búsak vagyunk, be nagyok,
Csókokban élő csóktalanok,
A Végtelent hogy szeretjük:
Sírunk, csókolunk s újra kezdjük.

(Rettenetes, most is látom, megint olyan volt Kun Marcella, mint amilyennek később Mihályi Rozáliát leírták. Megint szerettük egymást, de én nem őt szerettem most, hanem egy kimérát. Egy vörös hajú s buggyanó-vérajkú, fekete szemű másikat, ott volt ő is, Kun Marcella, de Mihályi Rozália volt a főbb, legfőbb személy. És mintha valaki még ott lett volna, akit mindhárman utáltunk.)
*
Megkérdezten Kun Marcellát, ki az, akiről olyankor beszélt, amikor okos szót nem ért a tettes.
- Én akkor Győrött voltam, ő újságíró volt - mondta - s az igazgató barátja volt. Azt mondta, hogy muszáj, különben elcsapat s az egész országban nincs számomra hely azután.
Megmondta az ipse nevét is Kun Marcella s én nagyon boldog voltam, amint az hihető. Egy nulla, egy senki, ennek csak érdemes volt vérembe venni valamelyik szép szerelme emlékezetét. Próbálkoztak az ötleteim, hogy ne vegyem nagyon a szívemre a dolgot, mert érdekes, furcsa. De az egészségem, most már Jób-egészség, viszont neheztelt, viharzott s halálosan haragudott. Hát kinek a csókja jött közénk ártalmasan, csúnyán, közém és Kun Marcella közé? Itt valakit keresnem kell, itt valakit még meg kell találnom, itt nagy titkok vannak. Én fogom magam s csókolok nagy küzdelmek után s a vége az, hogy valaki, aki előttem járt, megmérgezi a csókomat. Kun Marcella nem túlságosan jajgatott velem, sőt mintha elégtételt kapott volna. S ráadásul ezt a nőt e percben úgy kívántam, hogy hiába hozták volna elébem az Afrodité legelszántabb szüzeit. Gondoltam, s kívántam is: itt legjobb lesz, gyalázatosan komiszkodni.
- No, kedves szűz teremtés, talán azt is tudod, hogy hol lakik most a hozzád méltó férfiú?
Nem döbbent meg, nem fakadt fúriás haragra, megmondta a címet.
*
Elmegyek hozzá, ahhoz a gazemberhez - gondoltam. Végre is az ember minek nézzen utána, ha nem néz utána a csókjainak? Hadd tudjam, ki küldte őt Kun Marcellához, hogy Kun Marcella közölje velem, hogy ő már veszélyes csókokat is váltott.
Hiszen hírből már ismertem, újságíró volt, magyar, pesti, tudatlan, komisz és zsidó. Hetvenkedett s csak jó arculcsapások árán juhászodott meg.
- Ismerte Kun Marcellát s kitől jött hozzá maga, pimasz, senki, gazember?
Alázatosan vallott, verte a mellét s mindjárt meg is nevezte nekem Mihályi Rózsikát.
- Mihályi Rózsika - kérdeztem én - vöröshajú, piros, piros ajkú, fekete szemű?
- Igen, igen, igen, egyszer Aradon, hiszen ön is férfiú, ne haragudjon.
- Tehát Mihályi Rozália, kóristáné, ugye, isten önnel, nyomorult ember.
No, hiszen én ezt a nőt ismerem, ezt én már sokszor láttam, amikor mást öleltem. Mihályi Rozália, itt nagy számonkérés lesz, ha mi találkozunk.
Lentjártam abban a városban, ahol akkor Mihályi Rózsikának élnie kellett volna. A csók végre is fontos dolog, a legfontosabb s ha az ember már rosszul csókolt, legalább tudja meg, hogy kikkel és kiktől jött ilyen nagy, bús, egyébként élet-igazságos rokonságba.
Hazudnék, ha eltitkolnám, hogy Kun Marcellát életem e fájdalmas, perzekutor míveletében szerettem legjobban. S nem tartozik a történethez az se, hogy Kun Marcella rossz, kék szemeiből éppen ezidőben lettek a legszebb s legnőszarvasibb szemek valakinek, egy másnak a számára. Nekem más dolgom volt, nekem Mihályi Rózsit, azaz Rozáliát kellett megtalálnom. Mert az ember szomorú állat s nem mindig azt kapja a csókban, mit keres. Talán ez az emberi csóknak nagy fokozója - filozofáltam útközben -, de mégis rosszul van ez így.
*
(S csodálatosan, még a vasúton is ezidőben különösen kitüntettem a vöröshajú nőket, a rikító hajúakat s a fekete szeműeket.)
*
Nem árulom el, hogy Aradra érkeztem-e vagy Kassára, de megérkeztem. Mihályi Rozália után tudakozódtam s kezdtem tetszeni magamnak a csók-vipera e különös kergetésében.
- Meghalt, most március van, tehát meghalt február elején - mondta az öreg színházi pénztáros. Kacsintott is egy hamisat s hozzátette, hogy a karban sokkal csinosabb nők is vannak.
Olyan lettem, mint egy gyermek, aki nem kapja meg a vásárfiát.
- De nekem ő kell, vörös haj kell, Mihályi Rozália kell.
A pénztáros elhívatta a színházi portást, aki megmondta, milyen sorban, temetői sorban fekszik Rozália. S hogy a lelkemet kibékítse, még ezeket is a fülembe súgta:
- Jó leány volt, szép is, de szerencsétlen, nagyon csúnya betegségben halt meg szegény.
*
(Nem lehet tovább keresni azt, aki nekem egy rossz csókkal üzent. Mihályi Rozáliával nem beszélhetek, Mihályi Rozáliát nem vallathatom ki. Csak egyet tehetek, Mihályi Rozáliából megcsinálom az élet és csók múzsáját. Eléggé nem ismertem s eléggé belerondított az életembe. Különben is, ki tudja meddig kellene kereskednem, amíg megtalálnám azt, aki a szerelemről szomorú üzenetet küldött Kun Marcella által s az én férfiúi állatiasságom jutalmául? Nagyon szép koszorút vittem ki másnap, ragyogó délelőttön, a temetőbe, Mihályi Rozália sírjára. S akkor olvastam: Itt nyugszik Mihályi Rozália, élt huszonhat évet, béke poraira. "Kívánkozott elköltözni és lenni a Krisztussal, mert az mindennél jobb." = Óh, jaj, bizony jobb, de mit csináljanak azok, akik el nem költözhetnek. Tovább élik, amíg tehetik azt, amibe Mihályi Rozália belehalt. Vörös haj, piros-piros ajkak, fekete szemek. Addig is, amíg meghalok, ezeket látom, ezeket kell látnom. S csókolok, pedig már tudom, hogy az emberi csók egyszerű üzenetváltás s az ember néha nagyon szomorú üzeneteket kap.)
Nyugat, 1908, 1908. 6. szám
 http://www.irodalmijelen.hu/?q=node/4435

 
            Boncza Berta, Csinszka, Csucsa, 1894. június 7. – Budapest, 1934. október 24., Ady Endre felesége, költő.

                             A démoni angyal: Csinszka



                             Boncza Berta, Ady utolsó nagy szerelme, Csinszka.
 Csinszka 18 évvel volt fiatalabb, mint a költő, e nagy korkülönbség ellenére mégis kialakult közöttük a szerelem, Brüll Adél, azaz Léda, és Ady Lőrincné mellett
Csinszka volt a harmadik nő, aki igazán jelentőséggel bírt Ady életére.
Tudjuk, hogy Csinszka, azaz Boncza Berta, 1894. június 7 - én született, Erdélyben, Csucsán. Születése fura, állítólag vérfertőzéses kapcsolatból lett. Szigorú neveltetése ellenére már 1911- ben kamaszos rajongású levelet írt Adynak, és rendszeresen küldött neki verseket is.
             Csinszkával személyesen 1914 - ben találkoztak.
A Csinszka név is Ady szülötte, mert leveleiben Csacsinszky lengyel grófnak adta ki magát és a kis Berta lett a Csacsinszka. E névnek a rövidítése lett a Csinszka.
A kis Berta szemei előtt George Sand és Szendrey Júlia példaképei lebegtek, és elérte, hogy Ady életének utolsó éveiben ő legyen végig mellette.
Ám ez a nagy szerelem ellenére áldatlan feladat lett, hiszen Ady minden boldogtalanságáért, meg nem értéséért a lányt tette felelőssé. Kegyetlen szavak hangzottak el, de Csinszka szerelme erősebb volt és elviselte a haláltusájában vádaskodó férfi szavait.
            /     a közhiedelemmel nem a költő találta ki számára e nevet, éppen fordítva történt. Ady egyszer (nem létező?) lengyel őseire hivatkozott - kedvenc közös foglalatosságuk volt az őskutatás -, ekkor kapta évődőn Bertától a "lengyel nemesi nevet" . Csacsinszky. Csinszky, Csinszka - csilingelték egymásnak. Adynak nyilván sejtelme sem volt arról, hogy Boncza Miklós évtizedeken át titkon kitartott szeretőjének s tőle született törvénytelen leánygyermekének - tehát Csinszka féltestvérének - becsületes családi neve: Gurgacsinszky.  /
                     Szerencsés napot választanak Csinszka és Ady. 1914. június 28-án Gavrilo Princip  legyilkolja a Monarchia trónörökösét és feleségét, a világ rájön, mennyivel nagyobb élvezet,  ha mindenki háborúzik, mint amikor helyi csetepatékban rendezik a dolgokat: kezdetét veszi az első világháború. Ugyanezen a napon helyezi borítékba egy 36 éves költő (Ady) és 20 esztendős rajongója (Boncza Berta) óhaját, hogy össze akarnak házasodni. Ady beteg, egyedül van, Csinszka pedig igen vágyik rá, hogy Magyarország költő numero egy felesége legyen.A papa, Boncza Miklós elzavarja őket. Ady hírhedett férfi a magyar nyelvű tájban. A beteg, a „szanatoriumviselt”, a Munkapárt vezérét, Tisza Istvánt cikkeiben és verseiben élesen támadó Ady és az öreg Boncza közt a különbség ég és föld. Már a gondolatától hanyatt vágja magát, hogy szeretett lánya egy „züllött költő”, egy „nem férjnek való ember” felesége legyen. Nem válaszol a levelekre. A szerelmespár számára nem maradt más lehetőség, minthogy az árvaszék jóváhagyását kérjék tervezett házasságukhoz.
        Az ügy húzódik, a határidők csúsznak. A dolgok rendezése miatt Ady háromszor jár Pesten, többször Kolozsvárott, pedig utál utazni, a korabeli viszonyok között nem csoda. Nyolc hónapig tart az árvaszéki engedély megszerzése. A kolozsvári árvaszék 1915. február 27-én hozza meg a kedvező döntését, Boncza Miklós fellebbez. A fellebbviteli hatóság, a Kolozs Vármegyei Közigazgatási Bizottság 1915. március 22-én szentesíti véghatározatát .     Az esküvő utáni években Ady egyre többet betegeskedik. 1918-ban jelenik meg a Halottak élén című utolsó kötete. A Halottak élénben több olyan vers jön szerencsésen össze, amelyek a magyar verstermés százas toplistáján helyezhetők el. A legemlékezetesebb három: Őrizem a szemed; De ha mégis?; Nézz, Drágám, kincseimre.
               Nézz, Drágám, kincseimre. A versek központjában Ady és Csinszka. Kettejük szerelme. Az „öreg” – a kapcsolatban mindenképpen öreg – Ady, és a fiatal csibe, aki leányneveldéből (internátus) érkezik, aki annyit tud a világról, amennyit, és akinek morózus, a háború miatt, a világ és a Nyugat állapota miatt kedvetlen, leharcolt, alkoholista költő jut. Mégis azt hinnénk, ma is akad nő, aki fél karját adná, hogy múzsája legyen három olyan versnek, mint a felsoroltak.
                        Ady Endre: Nézz, drágám, kincseimre
(Kicsi Csinszkámnak küldöm)
Nézz, Drágám, kincseimre,
Lázáros szomorú nincseimre
Nézz egy hű, igaz élet sorsára
S őszülő tincseimre.
Nem mentem erre-arra,
Búsan büszke voltam a magyarra
S ezért is, hajh, sokszor kerültem
Sok hajhra, jajra, bajra.
Jó voltam szerelemben:
Egy Isten sem gondolhatná szebben,
Ahogy én gyermekűl elgondoltam
S nézz lázban, vérben, sebben.
Ha te nem jöttél vóna,
Ma már tán panaszló szám se szólna
S gunyolói hivő életeknek
Raknak a koporsóba.
Nézz, Drágám, rám szeretve,
Téged találtalak menekedve
S ha van még kedv ez aljas világban:
Te vagy a szivem kedve.
Nézz, Drágám, kincseimre,
Lázáros, szomorú nincseimre
S legyenek neked sötétek, ifjak:
Őszülő tincseimre.         

-                Az Őrizem a szemed a rozoga Ady búbánatos és szépséges szerelmi vallomása. A halálra készül, de ha nem is a halálra, annál jobbra már nemigen, ami jutott: a húszéves Csinszka. A „De ha mégis?” című vers „drága, kicsi társhoz” sóhajtott ijesztő jövőkép, mi történik Bertukával (Ady) halála után. Legsötétebb rémálmai közt se szerepel, hogy letámadja, jogos tulajdonát, Babitsot. Csinszka úgy kalkulál, ha addig az Első Költő felesége volt, evidens, hogy továbbra is Első Költőné legyen. De nem jön össze, Babits nem meri vállalni a szexbolond Adyval való összehasonlítást. Babits önbizalma egyébként se zúzta össze a franciaágyakat.


Őrizem a szemed
Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.
Világok pusztulásán
Ősi vad, kit rettenet
Űz, érkeztem meg hozzád
S várok riadtan veled.
Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.
Nem tudom, miért, meddig
Maradok meg még neked,
De a kezedet fogom
S őrizem a szemedet.
         Ady halálával másik csatába keveredik. Persorozat az Ady családdal a hagyaték ügyében (Hatvany Lajostól Csinszka megkapja valamennyi Ady-vers tulajdonjogát, közben kavarás Fenyő Miksával), küzdelem, hogyan legyen tovább Ady nélkül. 24 éves ekkor, Nagyasszony, dáma. Elkövet hülyeségeket, de kemény, mint a szikla, tudatos és határozott. Liba, de a jobbak közül való. A mérleg egyik serpenyőjében, hogy folyamatosan szomjasan, így életben tartja Adyt, majd őrületbe kergeti Babitsot (akit annyira megrémít, hogy néhány találkozás után nőül veszi a leszbi Tanner Ilonkát), ami, ha közelről vizsgáljuk, nem akármi.
            Dr. Benedek István orvosként és Benedek Marcell fiaként (sok irodalmi pletyus ismerete) feldolgozta Ady szerelmi életét is. Szerinte Babitsnak tetszett volna Csinszka, de attól tartott, örököl vele valamennyit a spirocheta pallida nevű kis kórokozóból is. Ez viszont túlzott szorongás volt, mert az Ady-házasság igazából nem "konzumáltatott". Vénülő kezével még foghatta a kezét, de mire Ady Csucsára költözött, már elitta egykori fékezhetetlen temperamentumát. Tolnay Gábor professzor esküdött rá, hogy a nyomdákban volt egy iratlan szabály: az Ady költő úrhoz nyomdásztanuló leányt nem szabad küldeni korrektúrával, csak fiút.
Onagy Z  
Nem tündérmese kettejük házassága. A tény is aggályosan tekinthető tündérmesének, hogy bizonyos irodalomkedvelő nők jól funkcionáló eszköztárukkal képesek virágba borítani a napi robotba belefáradó írók, költők életét. Ami szép. Ami jó, bár tele csapdahelyzettel. De az se tesz rosszat az irodalomnak, ha esetenként jön valaki, aki kirúgja az irodalom nevű csodapalota egyik-másik öröknek tűnő tartóoszlopát. A szemforgatók, a prűdök sikoltoznak, és az egész miskulancia irányt vált. Csinszkával Robotos Imre követte el a merényt (Az igazi Csinszka). Tényként kezeli, hogy Bertuka kiszúrja Adyt, magához kötözi. Adynak tetszik a fiatal macska, nyilván. Aztán menekülne, de nem marad menekülési útvonala. És hát itt rejtezik a valóság.
17 éves, amikor első rajongó levelét megírja Adynak,
21, amikor férjül veszi, 25, amikor özvegye,26, amikor letámadja Babitsot.
A száraz tények fontosak.De nem mellékesen öt-hat évig életben tartja Adyt,
némi blaszfémiával( istenkáromlás , káromkodás ) a Nyugatnak, a magyar irodalomnak .
 Bertuka kiveri a csucsai cselédségből, Ady hogyan jut italhoz,
mert jut, megszünteti a diverziós ösvényt. Vigyáz rá, amikor
már senki nem tudna vigyázni a szenvedély- és halálos beteg zsenire.
  Sok – vélhetően – nem maradt Csinszkának a test örömeiből,
azért annyira frusztrált. Bár ki tudja.  )        http://www.irodalmijelen.hu/?q=node/2510
        Amikor Ady meghalt, Csinszka az Ady családnak táviratot adott fel, de sajnos elfelejtette,
          hogy sürgősségi esetről van szó. Most feltehetnénk a kérdést, szándékosan, véletlenül?
              A lényeg, hogy mire a távirat megérkezett Érmindszentre, a temetés lezajlott.
                               Ezt az Ady család soha nem bocsájtotta meg neki!
  A Nemzeti Múzeum előtt felravatalozott Ady koporsójánál százezres tömeg előtt mondott búcsúbeszédet Babits Mihály. Majd a menet átvonult a Kerepes úti temetőbe.
A temetés után Csinszka egy ideig lakásába bezárkózva élt, csak pár családi barátot fogadott. Tudta, hogy a látogatások nem neki, hanem a nagy költő özvegyének szólnak. és így fájdalmában egyedül maradt.
Babits 1919- ben mint egyetemi tanár Ady - kurzust indított. Majd egy szép nap döbbenten vette észre, hogy a költő özvegye is megjelent egyik előadásán. Ott ült az első sorban és csillogó szemekkel hallgatta őt.
Egy előadása után meg is várta, később levelezni is kezdtek.
Nyár elejére már egy szerelmi szál kezdett kibontakozni közöttük. és egészen 1920 tavaszáig a barátok, rokonok, és ismerősök legnagyobb megrökönyödésére ez a szerelem hol lobog, hol lanyhul.
A levelezésekből arra lehet következtetni, hogy Csinszka volt a kezdeményező, ő volt, aki felvállalta érzelmeit, aki fittyet hányt minden előítéletnek, tisztán és őszintén. Míg Babits inkább labilis, bizonytalan, óvatos és tartózkodó. Igaz, Kissé feszélyezte, hogy röviddel a nagy költő halála után az özvegyével kapcsolatba bonyolódjon. Ám éppen úgy vonzotta is a nő. A Bertuka szépsége. Valahogy kettős helyzetbe került, befejezni nem akarta, de folytatni nem merte.
Addig ment ez a huzavona, hogy egy nap levelet kapott Csinszkától: férjhez ment a kor egyik legtehetségesebb, legsikeresebb festőjéhez, Ady és Babits közös barátjához, Márffy Ödönhöz.
Látszólag megnyugtatólag zárult le ez a kapcsolat, Csinszka egy ünnepelt festő felesége és Babits is nőül veszi élete párját, Török Sophiet.
Évek telnek el, talán tíz év is, mikor megint találkoznak mintegy véletlenül a Zeneakadémián.
Csak köszöntötték egymást, Babits zavarba jött, ezt pedig észre vette a felesége és nyilvánosan botrányt csapott. A veszekedés otthon is folytatódott, Babits, hogy bebizonyítsa, vége a kapcsolatuknak, elégette Csinszka leveleit.
Legalábbis ezt állította akkor. Halála után azonban előkerültek a levelek. Talány, hogy más leveleket semmisített meg, vagy a Csinszka levelek egy részét, talán erre sem kapunk most már választ.
A lényeg, ezekből a levelekből lehetett végül sok mindent rekonstruálni.
Csinszka házassága óriási port kavart az országban. Mint Szendrey Júliának, neki sem bocsájtották meg a halálon túli hűtlenséget. Igaz, ehhez az Ady család is szította a hangulatot. De hát ezt nem is lehetett volna elvárni egy szépsége teljében levő, szabad és társhoz ragaszkodó Csinszkától. Igaz, felvetődik a kérdés, ha ugyanis nem volt szerelmes a festőbe, miért ment hozzá feleségül?
És tudjuk, hogy rajongása Adyért örök maradt.
Egy nap felötlött benne, hogy megismerkedik Lédával. Levelet írt neki, találkozót kért tőle, azonban a levelére soha nem kapott rá választ. Egy nap a temetőben látta, hogy Ady sírja mellett ott van Léda sírja is. Megállt a sírnál, állt és nézte, miközben valaki még arra járt.
Ady Lőrinczné, az Édes.
A véletlen folytán így találkozott a három nő, az a három nő, akik Ady számára a legkedvesebbek voltak. Ott voltak egymás mellett, egymásnak elérhetetlenül. Egy már a sírban, kettő örök ellenségként.
Csinszka még nem volt negyven éves sem, amikor már a halál gondolata, az elmúlás gondolata foglalkoztatja. Mintha csak rendelésre történt volna: egy vacsora alkalmával élettelenül bukik az asztalra.
1934. októberében történt mindez. Többet nem tér magához, néhány nap múlva agyvérzésben meghalt a kórházban.
A nyitott koporsója előtt állók szerint halálában szebb, mint valaha...
Babits hagyatékából egy fájdalmas, dermesztően keserű, vigasztalan vers került elő Csinszka haláláról. Címe nincs, csak feleségének egy megjegyzése: "kelt, 1934 novemberében, mikor Cs. haláláról értesült a költő."

"Miért faggatnak a holtak
kik élve némák voltak?
Miért hangos a halál?
miért van, ami nincsen?
miért fáj, ami mindegy?
Csinszka élettörténetével többen is foglalkoztak.
Tabéry Géza: A csucsai kastély kisasszonya, Robotos Imre: Az igazi Csinszka és Benedek István: Ady Endre szerelmei és házassága című könyvében.

           Csinszka nem sokkal a költő halála után  ezt mondja: „Ady Csoda volt. Megszállott, gyönyörű emberpéldány, élő, elmúló, közöttünk járó csoda. Olyan szép, hogy aki megértette ezt a nagy szépséget és kiverekedte a jogot őrizni ezt a testet.”

                  Dénes Zsófia, a szerelmes írónő
 http://www.irodalmijelen.hu/?q=node/716
 1885. január tizennegyedikén születik Budapesten Szalatnyay Józsefné. Írónő.
         Ismert asszony.
          Ady felől ismert asszony. Tudja valaki, ki ő?
  Megkapja Tanácsköztársasági Emlékérmet; a Munka Érdemrend arany fokozatát; a Szocialista Hazáért Érdemérmet, hát miért ne, aztán, hogy az élet még szebb legyen, a József Attila-díjat, végül a Magyar Népköztársaság babérkoszorúval ékesített Zászlórendjét. Édes szentszar. Úgy halt meg, hogy tudta, neki minden összejött.
   Halála előtt teleírta Adyról a könyvtárakat. "Élet helyett órák".
   Rémlik valami?
   Nem, dehogy írjuk jelentőségén túl Dénes Zsófiát, megteszi ő maga. "Ady küszöbén átlépve megvetve benne az ágya a szerelemnek." Ady pedig – hát bizony megkíván minden nőt, aki szeme elé kerül, a csipásszemű nyomdászlányt is, aki a korrektúrákat hozza a lakásra.  Zsófikában bozótként terem az idealizáló hajlam, Adyt a költő dicsfénye alatt látja. Ami szépít. Erre szüksége is van. Adyt az ágyban nem a hűség vezérli (más, de nem mondom ki), a felelősséget fogalomként sem ismeri, és – természetesen – jogot érez minden női résre, és minden nő valamennyi résére a világon. Megfáradva szereti, ha dédelgetik.
   No miért is ne?
   De „folyamatban lévő kapcsolata nem akadályozta "a legvadabb tobzódásokban más nőkkel, akár a legalantasabb minőségűekkel is".
   A szerelem vak. Így a mondás.  Ám Dénes Zsófiában nem csak Ady küszöbét átlépve „habosan fölverve a szerelem ágya”, hogy ilyen költőien fejezzem ki magam. Később is. Habosan.
   Betölti a hatvanat, amikor férjül vesz egy harmincéves, tehát nála harminccal fiatalabb férfit, és kilencvenéves koráig él vele boldog szerelemben.
   A világ tele csodával. Bámulunk.
   Így is lehet.( Onagy Zoltán)
 Dénes Zsófia (Bp., 1885. jan. 14. – Bp., 1987. jan. 23.): író, újságíró, József Attila-díjas (1981). 1903-ban érettségizett, majd a bp.-i tudományegy.-en irodalmi és művészettörténeti tanulmányokat folytatott. 1912-től a Pesti Napló, majd a Világ párizsi tudósítója volt. 1913 őszén megismerkedett Ady Endrével. Életének legfőbb élménye és irodalmi munkásságának forrása ez az ismeretség lett. 1918-ban Szabó Ervin révén bekapcsolódott a forradalmi propagandamunkába. 1919-ben, a Tanácsköztársaság bukása után Bécsbe emigrált, ahol a Bécsi Magyar Újság c. baloldali politikai napilap munkatársa lett. 1925-ben tért haza. 1934-36-ban az Ünnep c. irodalmi lap szerk.-je volt. Ezt követően kizárólag az írásnak élt.
 Azt írja Benedek István Ady Endre szerelmei éa házassága című könyvében, hogy Zsuka mindenkit túlélt, ennélfogva úgy alakíthatta a szerelmi történetét Adyval, ahogy neki jól esett.
Nemcsak a saját neve alatt írt Adyról és a románcról, ami velük megesett, hanem Ady Lajosné (sógorasszony) Adyról szóló könyvét is az ő munkája.
Továbbá az Élet helyett órákat,a Mikor a hársak épp szerettek-et, és a Talán Hellasz küldött címűt.
Az utóbbit (egyébként mindegyik cím egy egy Ady verssor), 99 éves korában írta, válasz volt Király István vádjára, aki szerint Zsuka nem méltányolta eléggé Csinszkát a műveiben. Szellemileg teljesen friss volt.
Ezek a művek önmaga iránt igencsak elfogultak, mindazonáltal Ady életéhez kihagyhatatlan források, ennél fogva értékesek.(Kellő kritikával).
Már 71 éves (1956), amikor férjhez megy a 41 éves Szalatnyay Józsefhez, akivel 1952-től voltak együtt.Teljesen szokványos, kis, kövér, ráncos öregasszony volt már, nem mint valami Sophia Loren 70 évesen még mindig szépen. Szalatnyay meg jó festő volt,a karrierét kezdetben Zsuka egyengette, az bizonyos, de hogy egyébként mit szeretett rajta a fiatal férj, rejtély.
Zsuka haláláig együtt éltek, akkor Zsuka 102 éves volt, Szalatnyay (megh. 1994-ben) 72.
Dénes Zsófia első férje fiatalon meghalt, aztán jött volna Ady, de, mint tudjuk, a frigy nem jött létre, Zsuka szerint azért, mert az anyja elzárta az iratait, mert nagyon ellenezte a házasságot. Máshol meg azt írja: nagy boldogan rohant hozzá az ügyeletes szanatóriumba (Ady rengeteget volt szanatóriumban), és két loncsos éjszakai pillével találta... (Élet helyett órák)
Második férje így Cosma Cosma bej lett, egy gazdag török orvos, aztán Nagy Andor váradi újságíró osztályharcos társ, végül Szalatnyaynéként halt meg.

Ady Endre: Élet helyett órák
1. Énekek éneke így énekellek:
Nem jött el hozzám soha az én mátkám,
Nem jött el hozzám soha, aki kellett,
Időben-siker, pénz, háboru, béke
S egy teljes asszony szive szivem mellett,
Legszebb ágyamban szerelmek nem dultak,
Legjobb köntösim selymei fakultak
S legjobb vágyaim a szivembe fultak.
2. Nem jött el az én mátkám bár de vártam,
Nyolcvan ágyas-szép, számtalan leányzó,
Hatvan királynő termeit lezártam:
Jön az én mátkám, hátha eljön mégis
És ime, árva Libánus-fa ágyam,
Ezüst, erős oszlopai remegnek,
Gyüretlenek a bársony, puha leplek
S homálya van az arany-mennyezetnek.
3. Kinek az innye olyan édességes,
Nem jött el az én mátkám s esteleg már,
A messzi csillag miért olyan fényes?
Miért fut el a csillag és a mátka?
A hervadt ajak miért olyan éhes?
Az én mátkám nem jön, hiába várom,
Fussatok nők, termeitek kitárom,
Ha ő nem jött, nem lessz már senki párom.
4. Játékokat, hogy várjak, várjak, várjak,
Pótlásnak és feledésnek ha kaptam
S eláltatott hőse az akarásnak
Most itt állok akaratlan, dermedtje
Ezer, hazug, játékos mátkaságnak,
Futó csillagok fényüket rám-szórták,
Elkábítottak olcsó mandragórák
S az Élet helyett nem jöttek csak órák.
               http://tetelek.atw.hu/backup/img/Online_tetelek/irodalom/Ady.Endre.html

Myst Kata: Szent ereklyék

     

Mysty Kata: 

                 Szent ereklyék

     " Hová lettek a családi ereklyék...   "

 - A királyi család ereklyéi

  mind a királyok városában.

 "Boldog" ősmaradvány;

  - európai szellemiség és ikon.

 Együtt a szent család.

 Gizella  István Jobbját

 - a szeretet imázsával -

 foghatja át.

László fiúkkal együtt,

  vigyázzák a drága hazát

   lelkek csendjében e relikviák;

  nemzetünk megpihent öntudata-

     kitátják  bezárt kapuját;

      Nem halhat ki  sem  kelet,

     sem nyugat szellemisége.

        Táplálja fennmaradásunk,

         összetartozásunk...

        Ősi Szent Család fészke ,

        szent ez a föld...

        Szentesítik ők , mint

        márvány a fényt ,

        hogy születhessen

        sok magyar még...

        Építve újra és újra

       - óhazán - egy újat.

        Így marad meg

        legszebb ereklyénk is ,

        a magyar szó:

        a mi létünk, és jövőnk ...

        Ereklyéink, megtartó oszlopaink...

    "  Szellemképüket az utódok őrzik."

  

  Mysty Kata

 Hová lettek?

"Hová lettek a családi ereklyék?"

A Biblia megsárgult lapjain...

mint test a testhez simulnak,

Feketén, dőlt betűs írások :

születések, esküvők, halálozások -

halvány sötét foltok mind, 

de az anyakönyvi kivonatok

 aranybetűi még fénylenek!

A"Betegek imája"sokadik másolata!

- a csomókról vallanak... 

anyukám mellében.

az amputációról,

a sokkoló kezelésekről

fájdalmas könnyleletek...

 - A testtel a lélek is csonkul?

Az asszony-ember

csak a miértekre keres választ,

de kész a válasza arra,

hogy lehet - e őt ... így, tovább szeretni.

                   *

Egy gyönyörű hajkorona ,

minden nőt a szépség trónusára emel,

de most már rég egy fadobozban hever.

Árván. Kézimunkák, háziszőttesek ,

egyéb kézműves munkák anyámat siratják,

a halálos türelem lenyomataiban.

A szeretet halványuló rózsái csak a szívekben

virulnak fel újra, s a jelenbe hozzák vissza

a múlt megannyi szép emlékét...

                 *

A padláson várakozó szövőszéket,

tilolót, mosóteknőt, rocskát,

vajköpülőt, egy csodavarrógépet

a Szamos áradására sodorta el,

a pitvaros parasztház ment vele...!

               *

 Új ház áll régi helyén.

 S az ódon fényképek ,

 az első verssorok ,

 bélyegek, érmék,

 hivatalos levelek,

 kopott réz és ezüst tárgyak,

 egy barokk szekrény fiókjában

 emlékezőkre várnak. .

 " Szellemképüket az utódok őrzik."

Múzsák és szerelmek: József Attila

József Attila
   http://wassalbert.blogspot.com/2011/11/muzsak-es-szerelmek-jozsef-attila...

       
A verseknek az alapvető élménye a magány.
Nehezen talál rá a boldogságra.
A szerelemben a gondoskodó anyát keresi..
Jellemző rá a reményte
len szerelem, kapcsolatot nehezen talál.
Első szerelme Gebe Márta, a makói kollégium igazgatójának lánya. A nő nem viszonozta érzéseit, ezért József Attila öngyilkosságot kísérelt meg. Neki írta a ’ Csókkérés tavasszal’ című verset,
1927 őszén József Attila közelebbi ismertségbe került nemzedéktársaival, ekkor lett barátja Illyés Gyula. 1928- ban az író és barátai bemutatták neki Vágó Mártát, aki egy jómódú polgárcsalád gyermeke. Hamar megkérte a lány kezét, hiányzott neki a család. Azonban Márta apja, a kiváló közgazdász, Vágó József Londonba küldte lányát, hogy ott tanuljon.
Részlet József Attila leveléből
"Tudom, hogy most már nem szeretsz. Írod is, hogy nagyon-nagyon végtelenül szerettél. Így mondod, múlt időben. Én nagyon szeretlek most is. Minden ingadozásod és mindenek ellenére. Félre sem vonulok, nem is lépek elő, vagyok és leszek ahol, ahogyan hagysz. Csókot sem fogok kérni én mostmár soha. De ha szólsz, megölellek. Történni fogok csupán úgy és ahogyan akarod."
Táviratokban tartották a kapcsolatot, ám emiatt a szerelem lassan kihűlt.
Márta belátta, hogy J. Attila nem tudná biztosítani a megfelelő körülményeket a családi élet számára és alkalmatlan a hivatali munkára. A költő azonban a ’Végül’ című versében a társadalmi különbségekre hagyatkozott: „Egy jómódú leányt szerettem, / osztálya elragadta tőlem”. 1928- ban írta ’Klárisok’ című művét, mely témáját tekintve szerelmes vers. A Vágó Márta- szerelem megannyi ellentéte összpontosul benne. A versben sok a metafora, viszont egy igét sem használ. Jellemző a disszonáns hangulat. A Klárisok egyfelől látványleírás: a vele szemben álló kedvesnek előbb a nyakán, majd mellén, derekán, végül „szoknyás lábán” fut végig a tekintet. Másfelől a látványok egymásra vágásával érzékelteti a kettejük közti távolságot, kapcsolatuk reménytelenségét.
KLÁRISOK
Klárisok a nyakadon,
békafejek a tavon.
Báránygané,
bárányganéj a havon.
Rózsa a holdudvaron,
aranyöv derekadon.
Kenderkötél,
kenderkötél nyakamon.
Szoknyás lábad mozgása
harangnyelvek ingása,
folyóvízben
két jegenye hajlása.
Szoknyás lábad mozgása
harangnyelvek kongása,
folyóvízben
néma lombok hullása.
1928 nyara
Egy előadói esten, 1929-ben ismerkedett meg következő szerelmével- egyben élettársával-,
Szántó Judittal, aki művelt asszony volt.
6 évig éltek együtt, Judithoz azonban alig írt verseket.
’Judit’ című költeményében elszakadásuk visszavonhatatlan voltát fogalmazta meg.
„Szegény Szántó Juditnak nem volt könnyű dolga. A lángelméből az jutott neki, ami nem láng, ha csak nem perzsel, s nem elme, ha csak nem mert megbomolhat. Följegyzéseiben, ez az ami csodálkozóba ejt, van néhány íróilag is sikerült pillanatfelvétel […] Sok vesződsége volt Juditnak Attilával, s nem csoda, ha rettentő keserűség gyűlt föl benne boldog-boldogtalan ellen. Beletörődni abba, hogy a költőt, akinek közele emelte ki a szürkeségből, aztán megmásíthatatlanul elvesztette? Nincs olyan angyal, aki erre képes volna. Sem olyan, aki ne másban keresné a hibát, párja elidegenedése miatt…”
(IGNOTUS PÁL, 1973)
"Arcodon könnyed ott ragadt / kicsike kezed megdagadt / kicsim ne búsulj tartsd magad / azért hogy rongyoskodsz velem / szövetség ez s nem szerelem". Szántó Judit, a költő halála után szép, irodalmilag sem jelentéktelen visszaemlékezést ír az egymással eltöltött esztendőkről. 1948-ban megbízást kap, hogy hozza létre a József Attila-emlékgyűjteményt. Ezután tudományos munkatárs lesz a Petőfi Irodalmi Múzeumban. 1963-ban hunyt el, hosszú betegeskedés után.
1933 júniusában ismerte meg Dr. Szőlősi Henrikné Marton Mária művészettörténészt egy kongresszuson. Ez egy hirtelen és rendkívül heves szerelmi fellobbanás volt, amit az ’Óda’ című vers is tükröz. A második rész egy szerelmi vallomás. Elmondja, hogy mit jelent neki a szerelem. Számára a szerelem nem csak egy felkavaró élmény, hanem egy mágikus erő, ami feloldotta a magányt és a mindenséget.
Óda /részletek/
2
Óh mennyire szeretlek téged,
ki szóra bírtad egyaránt
a szív legmélyebb üregeiben
cseleit szövő, fondor magányt
s a mindenséget.
Ki mint vízesés önnön robajától,
elválsz tőlem és halkan futsz tova,
míg én, életem csúcsai közt, a távol
közelében, zengem, sikoltom,
verődve földön és égbolton,
hogy szeretlek, te édes mostoha!
3
Szeretlek, mint anyját a gyermek,
mint mélyüket a hallgatag vermek,
szeretlek, mint a fényt a termek,
mint lángot a lélek, test a nyugalmat!
Szeretlek, mint élni szeretnek
halandók, amíg meg nem halnak.
Minden mosolyod, mozdulatod, szavad,
őrzöm, mint hulló tárgyakat a föld.
Elmémbe, mint a fémbe a savak,
ösztöneimmel belemartalak,
te kedves, szép alak,
lényed ott minden lényeget kitölt.
A pillanatok zörögve elvonulnak,
de te némán ülsz fülemben.
Csillagok gyúlnak és lehullnak,
de te megálltál szememben.
Ízed, miként a barlangban a csend,
számban kihűlve leng
s a vizes poháron kezed,
rajta a finom erezet,
föl-földereng.
4
Óh, hát miféle anyag vagyok én,
hogy pillantásod metsz és alakít?
Miféle lélek és miféle fény
s ámulatra méltó tünemény,
hogy bejárhatom a semmiség ködén
termékeny tested lankás tájait?
Következő szerelme Gyömrői Edit, aki pszichoanalitikus, József Attilát kezelte.
A nő elutasította a költőt, neki már vőlegénye volt. A nő a beteg költő legfőbb bizalmasa, támasza, egyetlen reménysége.
Mivel nem viszonozta szerelmét, kegyetlen, gyilkos indulatoktól fűtött versekben adott hangot kétségbeejtő kínlódásának, szerelmi kiszolgáltatottságának.
Neki írta ’Gyermekké tettél’ (1936) című versét, melyben megjelenik az anyai szeretet hiánya.
GYERMEKKÉ TETTÉL
/részlet /
..................................................- ..........
Etess, nézd - éhezem. Takarj be - fázom.
Ostoba vagyok - foglalkozz velem.
Hiányod átjár, mint huzat a házon.
Mondd, - távozzon tőlem a félelem.
Reám néztél s én mindent elejtettem.
Meghallgattál és elakadt szavam.
Tedd, hogy ne legyek ily kérlelhetetlen;
hogy tudjak élni, halni egymagam!
Anyám kivert - a küszöbön feküdtem -
magamba bujtam volna, nem lehet -
alattam kő és üresség fölöttem.
Óh, hogy alhatnék! Nálad zörgetek.
Sok ember él, ki érzéketlen, mint én,
kinek szeméből mégis könny ered.
Nagyon szeretlek, hisz magamat szintén
nagyon meg tudtam szeretni veled.
1936. máj.
Utolsó szerelme Kozmutza Flóra pszichológus. 1937-[/b] ben ismerkedtek meg egy társaságban. 1-2 hónap után megkérte a nő kezét; úgy érezte, megmenti őt Flóra. Végül József Attila barátai beszélték rá a kedvesét, hogy menjen hozzá feleségül. Flóra beteg lett, szanatóriumba került, nem tudtak találkozni. A költő vádló hangon írt hozzá. J. A. halála utána Flóra hozzáment Illyés Gyulához. Egy ’87- ben
megjelentetett könyvben Flóra leírta, hogy hozzáment volna a férfihoz, hogyha nem hal meg. Beteljesült boldog szerelem szólal meg ezekben a költeményekben, de már ez sem tudta visszatartani az „öngyilkosságtól”. A költőt a boldog szerelem állapota tölti el, de a felszabadultság érzése nem tart sokáig, mert folyton megzavarja a szorongás, a kétség, félelem. A versek alaphangja mindvégig a vágyakozás és áhitat.. A Flóra című költemény öt részből áll, a részek között laza a kapcsolat.
1. Hexaméterek
...............................................
Látod, mennyire, félve-ocsúdva szeretlek, Flóra!
E csevegő szép olvadozásban a gyászt a szivemről,
mint sebről a kötést, te leoldtad - ujra bizsergek.
Szól örökös neved árja, törékeny báju verőfény,
és beleborzongok, látván, hogy nélküled éltem.
1:’Héxameterek’ : Az időjárás a télből a tavaszba közeleg.A szerelem érzése is megfogalmazódik. A vers nyugodtságot sugároz. Elmondja, hogy reggel ír, kinyilvánítja a szerelmét Flóra iránt.
2: ’Rejtelmek’: 4 soros versszakokban ír, rímes, dalszerű.A természetet összekapcsolja a szerelem érzésével és a női alakkal. A szerelem ösztönzi az írásra.
Latinovits Z. mondja el
http://www.youtube.com/watch?v=EtpO6PneSnk&...

2. Rejtelmek
Rejtelmek ha zengenek,
őrt állok, mint mesékbe'.
Bebujtattál engemet
talpig nehéz hűségbe.
Szól a szellő, szól a víz,
elpirulsz, ha megérted.
Szól a szem és szól a szív,
folyamodnak teérted.
Én is írom énekem:
ha már szeretlek téged,
tedd könnyüvé énnekem
ezt a nehéz hűséget.
3: ’ Már két milliárd’: Olyannyira felerősödik benne a szerelem, hogy képes érte bármit megtenni. Az emberekből hiányzik az érzelem. Elválaszthatatlan dolgokat kapcsol össze, pl.: paraszt- föld, növény- zöld, dolgos- eredmény.

3. Már két milliárd
Már két milliárd ember kötöz itt,
hogy belőlem hű állatuk legyen.
De világuktól délre költözik
a szép jóság s a szelid érzelem.
Mindenségüket tartani a fénybe,
mint orvos, ha néz az üvegedénybe,
már nem tudom, megadom magam kényre,
ha nem segítesz nékem, szerelem.
Ugy kellesz, mint a parasztnak a föld,
a csendes eső és a tiszta nap.
Ugy kellesz, mint a növénynek a zöld,
hogy levelei kiviruljanak.
Ugy kellesz, mint a dolgos tömegeknek,
kik daccal s tehetetlenül remegnek,
mert kínjukból jövőnk nem született meg,
munka, szabadság, kenyér s jószavak.
Ugy kellesz nekem Flóra, mint falun
villanyfény, kőház, iskolák, kutak;
mint gyermekeknek játék, oltalom,
munkásoknak emberi öntudat.
Mint minta, mint az erény a szegénybe,
s ez össze-vissza kusza szövevénybe,
társadalmunkba, elme kell, nagy fénybe',
mely igazodni magára mutat.
4: ’Buzgóság’: A szerelmesek ált. buzgók. Egyre jobban kezdi érezni a reménytelen szerelemet. Belefáradt a boldogság hiányába, vágyik az örök fiatalságra.
4. Buzgóság
Ha olyan buzgó volnék, mint szerelmes
s megbékülne e háborús család,
az emberek, keresném engedelmes
szívvel,
az örökös ifjuság italát.
Nehezülök már, lelkem akkor boldog,
ha pírban zöldel a fiatal ág -
bár búcsut int nekem... E fura dolgot
űzném,
az örökös ifjuság italát.
Fecseghetnének nyelves tudományok -
mind pártfogolna, ki szivébe lát:
legalább keressem, amire vágyok,
bár nincs,
az örökös ifjuság italát.
5: ’Megméressél’ : Mintha a világnak mesélne Flóráról. Négysoros, ütemhangsúlyos versszakok, a sorok végei rímelnek. Boldog, hogy rálelt a nőre. Isteni magaslatokba emeli és kérleli, hogy szeresse.

5. Megméressél!
Már nem képzelt ház üres telken,
csinosodik, épül a lelkem,
mivel az árnyakkal betelten
a nők között Flórára leltem.
Ő a mezőn a harmatosság,
kétes létben a bizonyosság,
lábai kígyóim tapossák,
gondjaim mosolyai mossák.
Ízét adja a tiszta víznek,
száját adja a tiszta íznek,
hazaszólít, amikor űznek,
szemében csikó legelészget.
Ő az okmány, kivel a kellem
a porráomlás ellen, a szellem
az ólálkodó semmi ellen
szól, pöröl szorongó szerelmem.
Érdekeimből megértettél,
bátorrá vakmerőből tettél,
kínlódtál, amig nem szerettél,
egész világom ege lettél, -
hát dícsértessél s hirdettessél,
minden korokon át szeressél
s nehogy bárkiben alább essél,
mindig, mindenütt megméressél!
1937. febr.
A Flórának című versben merengő, félálomszerű hangulat figyelhető meg. Úgy tűnik, már csak a szerelem köti az élethez. A szerelem mellett megjelenik a halál, ami egyenrangú az élettel. Úgy érzi, hogy végre viszontszeretik, e nélkül nem érne semmit az élete.A halál nem félelmetes, hanem megnyugvás, menekülés a krízisből. A lét utáni lét látomása: zöld ég, csillagok, szemléli a világot. Felidézi egy gyerekkori emlékét: hajósinas, nézi a Dunát, ami az életet idézi, idilli, még a hordaléka is szép. Az élet csak ráadás, a halál örökké tart. Nem ragadja el a halál, mert tudja, hogy valaki szereti, és visszatér hozzá. A költészet által közvagyonná teszi a lelkét.
Azonban, mint már említettem, Flóra iránt érzett szerelme sem tudta megakadályozni korai halálát.
József Attilát 1937 novemberében nővérei Balatonszárszóra vitték, ahol december
3.-án tragikus körülmények között halt meg.
Összegzés
Múzsái:
* Márta (1) : 1927-ben ismeri meg Vágó Mártát, egy jómódú család lányát. Tervezték a házasságot, de Márta hiányolta a biztos egzisztenciát.
* Judit : 1930-ban ismerkedik meg Szántó Judittal, aki 1934-ben féltékenységből öngyilkosságot kísérel meg.
* Márta (2) : Marton Márta művészettörténész ihleti őt az Óda című verséhez.
* Edit : Gyömrői Editbe a pszichoanalitikus kezelések alatt szeret bele, ennek bizonyítékai: Gyermekké tettél – eredeti címe: Egy pszichoanalitikus nőhöz –, … aki szeretni gyáva vagy, Nagyon fáj című versek, valamennyi 1936-ban keletkezett.
* Flóra : Kozmutza Flórát, a francia szakon végzett, esztétikából doktorált gyógypedagógust (Illyés Gyula későbbi feleségét) 1937-ben betegen ismeri meg; ez a kapcsolat beteljesületlen szerelem volt.
 

Mysty Kata: A töklámpás Jack

 Mysty Kata

A töklámpás Jack

Jack egy duhajkodó, bohó piás ,
"szeszkazán" számba ment,
a kocsma lett állandó otthona ,
a családja - minden ivó cimbora.
Estéről estére ment ott a móka ,
szivarfüstben fürdött a sör korsója.
Boroskancsók hasán feküdtek a tenyerek ,
ujjlenyomatok órája össze - vissza ketyegett .
Mutatója járt - kelt  lent is meg fent is ,
új arcot keresett , még a kereveten is:
Egyszer csak a rémségesen ronda sátán érkeze,
hogy a tivornyák díszmadarait röptesse!
Jack e molesztálást sokáig nem tűrte,
alkut ajánlott ; "fejében kifőzte "!

Fát mászni versenyzés lett az alku tárgya,
amiért az ördög a körmét is rágta.
Jelre a mászás kezdetét vette,
de Jack a balgát azon nyomban átverte.
Az gyorsan a fa tetején termett, gúnyos kacajjal
vissza se nézett!
- Ne igyál előre a medve bőrére! -
s már járt is a fűrész táncot a kezében.
Egy keresztet vésett a fatörzs elejébe,
hogy annak visszatértét elhalassza szépen.

Tettét a patás famászó meg nem bocsájtotta!
Halála után Jacket sehol se fogadta.
Sem a menny , sem a pokol neki kaput nem nyitott.
Így a hasztalan lélek csak bolyongott, bolyongott.
Élt , élhetett csak száműzetésben ,
honra sehol nem lelt  a végtelen éjben .

Egy tökbe rejtett fényt csempészett magának,
Lopakodva koslat "bolygó hollandi" módjára.
Az ördög sosem alszik ,  róla is szól a fáma!
A félelem azóta araszol lopva az éjszakában!
De a gyermeked vele ne ijesztgesd kérlek!
A babonás ember meg csak hadd rettegjen tőle!

Mysty  Kata:    Egy kőfaragó
                                                                           Szegény kőfaragót gondok gyötörték,
                                                                              két keze erejét lassan megtörték...
                                                                           Miért kell nekem magamat áldozni?
                                                                            Éjt nappallá téve kövekkel pörölni!
                                                                              Bárcsak én is gazdag lehetnék!
                                                                            Előkelő úri társaságban forognék!
                                                                               Pompa venne körül engemet,
                                                                            szolgák hada keresné a kedvemet!
                                                                               Irigység és gyűlölet szállta meg!
                                                                              Hirtelen furcsa pillanat rázta meg!
                                                                             Minden hatalom, amit csak kigondolt,
                                                                               azon nyomban teljesen övé volt!
                                                                           Gazdag üzletkötő, bankár, milliomos!
                                                                        Semmiben hiányt nem érző "főkolompos"!
                                                                                S amilyen irigység vitte idáig,
                                                                                olyan gyűlölet kísérte házáig.
                                                                            De vágya hatalma nőtt, csak nőtt!
                                                                            Égen fénylő Nap, dörgő Viharfelhő,
                                                                            a gyengét elsöprő pusztító Szél!
                                                                            Félelmet, rettegést hordozó Tél!
                                                               Végül kősziklaként, a rendíthetetlenség bűvöletében,
                                                                  kopácsolás hangja szállt fölfelé a sűrű légben.
                                                                  - "Van-e nálam hatalmasabb?!" - nem értem!
                                                       Letekintve  -  a mélyben -  egy kőfaragó farigcsálta Őt éppen!!!

Mysty Kata : A csodagyerek

  Mysty Kata:
                       A csodagyerek...
            
           Sorsodban sorsomat lelem , pedig
              Sorstalan voltál Te csodagyerek!
                   Fölélted  magad magad . ..     
              Maguk alá gyűrtek , tapostak
               viharvert , mostoha évek ...
                Árván koldultad kenyered,
       kegyelem kenyéren tengetted életed  .              
                Csaptak  rád ostor véget ,                  
              idegsejtjeidbe halálos mérget .
                     Egyetemi kiebrudalt
                    jártad haláltáncodat!

         A szerelem itala kedved csak beásta  ,de
         elméd a gyógyírt benne sem  találta.    
                    - A munka lett volna -
                 ami a gondod megoldja!
             Ilyen terápia  kincset ért volna!
              Nem meghalni, megélni vágytál :
                    - normálisan, tevően ..
        A kötészet szentegyháza táplálta szíved ,hol
                mindig talpon maradt  hited.
            De mit ért , ha  nem voltál sínen?
 

  Mysty Kata : Ha írok      

Ha verskedvelő vagy, nyersz!
Én ettől élek,
de él az is, aki a lelke kútját
kiszáradni nem hagyja...
Számomra csoda,
  amint a versből boldogság árad ,
és a szívemmel látok.

A néma csend visszhangja szólít .                        
Nem adja fel, akinek
a szíve vidám...
     Fakadó forrás -  vályúja, itatója
szomjazóknak, a búsan
barangolóknak.
Nem talál utat sem ár, sem búhajó...
a vers belül hangadó...
Ha írok szabad vagyok, mint a madár ,
és szállok, szállok a gondolat nyomán...
aztán - landolok az öröm kis fokán.

Vers a szeretőm...
Bennem fogan, bennem nő,
Kék madaramat éltető. Forrásvíz,
amely frissítő.
Aki nagyon szomjazik,
ebből bőven ihatik.

    

Mysty kata: Mit is mondjak ?


Nem az vagyok, kinek
látszom ; játszom , mert
bennem van a gyerek is még;
Egészen belül, szívem
csücskén ül ,  hol
a vér áthatol  ,
s démonok elcsukló sikolyától
dideregvén áramol.
Szerelmek tőrei a kamrák mélyén
tétován vágnak léket már , bár
Ámor nyilai röpködnek ; netán
céljukat tévesztve ostobán.
A lüktetés zenéje a memoár.
Az Élet ül pitvara sámliján.
           *
Harcom az arcom...
Szemem a kardom...
Szívem a dalom...
Fegyverem a szám...
         *
Kályha vagyok
az otthonomban, levegő
a létnek ...
víz a világnak,
vágy a végtelennek , temető
a titkoknak,
örömforrás Neked..
ha engeded.
                       *
        
              Mysty Kata : Epilógus - féle
            

       Az élvezetek között
              botladozva,
            Jártál - keltél
  az éltedet megfojtó  vadonban.
           Akartál vitorlázni
          örömök tengerén,
   "Istenként élni " vagy talán
            csak  "titánként"!
  A "Teremtő helyett a teremtményt " bírtad.
             Érzed-e te is ?
       - majdnem belehaltam!