Mysty Kata : A csodagyerek

  Mysty Kata:
                       A csodagyerek...
            
           Sorsodban sorsomat lelem , pedig
              Sorstalan voltál Te csodagyerek!
                   Fölélted  magad magad . ..     
              Maguk alá gyűrtek , tapostak
               viharvert , mostoha évek ...
                Árván koldultad kenyered,
       kegyelem kenyéren tengetted életed  .              
                Csaptak  rád ostor véget ,                  
              idegsejtjeidbe halálos mérget .
                     Egyetemi kiebrudalt
                    jártad haláltáncodat!

         A szerelem itala kedved csak beásta  ,de
         elméd a gyógyírt benne sem  találta.    
                    - A munka lett volna -
                 ami a gondod megoldja!
             Ilyen terápia  kincset ért volna!
              Nem meghalni, megélni vágytál :
                    - normálisan, tevően ..
        A kötészet szentegyháza táplálta szíved ,hol
                mindig talpon maradt  hited.
            De mit ért , ha  nem voltál sínen?
 

  Mysty Kata : Ha írok      

Ha verskedvelő vagy, nyersz!
Én ettől élek,
de él az is, aki a lelke kútját
kiszáradni nem hagyja...
Számomra csoda,
  amint a versből boldogság árad ,
és a szívemmel látok.

A néma csend visszhangja szólít .                        
Nem adja fel, akinek
a szíve vidám...
     Fakadó forrás -  vályúja, itatója
szomjazóknak, a búsan
barangolóknak.
Nem talál utat sem ár, sem búhajó...
a vers belül hangadó...
Ha írok szabad vagyok, mint a madár ,
és szállok, szállok a gondolat nyomán...
aztán - landolok az öröm kis fokán.

Vers a szeretőm...
Bennem fogan, bennem nő,
Kék madaramat éltető. Forrásvíz,
amely frissítő.
Aki nagyon szomjazik,
ebből bőven ihatik.

    

Mysty kata: Mit is mondjak ?


Nem az vagyok, kinek
látszom ; játszom , mert
bennem van a gyerek is még;
Egészen belül, szívem
csücskén ül ,  hol
a vér áthatol  ,
s démonok elcsukló sikolyától
dideregvén áramol.
Szerelmek tőrei a kamrák mélyén
tétován vágnak léket már , bár
Ámor nyilai röpködnek ; netán
céljukat tévesztve ostobán.
A lüktetés zenéje a memoár.
Az Élet ül pitvara sámliján.
           *
Harcom az arcom...
Szemem a kardom...
Szívem a dalom...
Fegyverem a szám...
         *
Kályha vagyok
az otthonomban, levegő
a létnek ...
víz a világnak,
vágy a végtelennek , temető
a titkoknak,
örömforrás Neked..
ha engeded.
                       *
        
              Mysty Kata : Epilógus - féle
            

       Az élvezetek között
              botladozva,
            Jártál - keltél
  az éltedet megfojtó  vadonban.
           Akartál vitorlázni
          örömök tengerén,
   "Istenként élni " vagy talán
            csak  "titánként"!
  A "Teremtő helyett a teremtményt " bírtad.
             Érzed-e te is ?
       - majdnem belehaltam!