Az est koronája

Mysty Kata: Az est koronája

Jól esik minden esti séta együtt veled,
olyan nyugtató, minden lépés; zene.
A hideg hagyjon is alább nemsokára,
s a szélnek se legyen más az oktávja.

Jó megfigyelni minden utcai figurát,
az esti fények lelkesítő izmusát,
A zajcsörtetést is csöndben hallgassuk,
minden ami élethez köt, ne hiányoljuk.

Jóízű beszélgetés legyen az est koronája,
királyi érzés bárminek "szóváltása",
Mi történt aznap; ez a legszebb mese,
amit valaha megvallhat, feltárhat az este!

Debrecen , Nagytemplom

Mysty Kata
  A tegnapi liliom

A tegnapi liliom "még"illatát,
dacos színét,
  keringve, ringva szórja el felettem,
tengerszirtet rajzol,
bemaszatol.

 Barackfa virágzást improvizál...
kibuggyanó rózsabájt.
Táncoló liliom keringve döccen,
színtengert áraszt,
szétfröccsen.

 Barackfa virágán - mintha beképzelt
méhecske zöng'ne,-
  tágra nyílt kelyhekhez invitál,
szirmokról röpte
visszazökkent.

Mysty Kata
Az Elveszettért kár

   Fogyhat,
eltűnhet néha"egy",
- kieshet, - na és?!
 Lesz új,
parttalanul!
  Nem apad ki
   a csapra vert!
 S aki "bőven vett,
   bőven avat! "   

 Az elvesztett
egy, csak egy
a sok közül,
de maradt még elég
azon kívül...

Elveszhet juh,
drahma, Fiú !
 De "vanmég",
 "leszmég"
bő választék!

Elveszett??
Potom az ár!
Nem fontos
sem a felár,
sem a"bár'nagyár"!

   Más,... ha - hazatalál!?
   Az elvesztettért nem,
  de az Elveszettért kár.
                            A kegyelméért akár...                            

       - Lelke  telke vár!          

 

  Mysty Kata

  A szélcsend nyugalma

Egy városi park padján ültem,
a teret nézve elmerültem.
Fény és árny szelte át,
függönyt rajzolva a teret...
A nyugalom nem engedett.

A kerékpárút-szegély csak hallgatott,
amott nagyi az unokájával
kocsijában, komótosan ballagott.
Kókadt a gyerek feje,
délutáni zsivaj elült...
majd imitt-amott őszbehajló fák
ágaira hajolt. Arrébb a másik

pad sem unatkozott, rajta
asszonynép pörölt. Minden
szó; ráncoknak ostor,
táncolt, majdnem viháncolt...
Kutyákkal sétált férfi, nő, gyerek...
- A póráz mily' messzire elvezet!

Egy vasárnap délután
ágyat vetett bennem
a szélcsend nyugalma.
És a ráadás, - amikor egy száraz
fa ága suttogott békés éjszakát.


Mysty Kata
 Avar fedi tavaszunk


Ágról szakadt levelek,
együtt érzek veletek,
Az élet íze, színe rég,
egy bánattemető regény.

Elhullotok, elhullunk,
egyszer véget ér utunk.
"Ágrószakadtak" vagyunk,
elszáradunk, meghalunk.

Elhullotok, elhullunk,
avar alatt álmodunk.
Ágról szakadtak vágyaink,
Visszatérnek álmaink.

Ágrólszakadtak vagyunk,
avar fedi tavaszunk.
Fákról ezer szín pereg,  levélen vérző erezet.
 

Myst Kata
Az est betér...

 Megpihen a szív,
ha az est betér.
Hozzád simul lelkem,
hogy békém te légy.

 Megpihen az agy.
  Még a nap végén,
érezd jól magad,
amint hozzám érsz.

  Így jut el a minden
hozzánk. Eljut vajon
Isten, eljutunk -e
mi is Őhozzá?

Megpihen a dal,
lágy esti benned
egy szó, egy hang. Halld!
Úgy halld, bele is halj!

A Révészem


Hívő vagyok,
- hitem kevés...
Utas vagyok,
- útban Felé!

Bár lehetnék
Őt követő
tanító,
" Megváltásra méltó!"

Legyek
látón élni akaró,
kezemet
imába kulcsoló.

Fél úton már a
társa vagyok,
de most még
nélküle csak "fél"!

Egésszé Ő tesz ;
"a Révészem",
ha fölvesz és
átvisz magával

az Örök mezőn,

engesztelőn!

   A  Révészem   
Hívő vagyok,- hitem kevés...
Utas vagyok,- útban Felé!
Bár lehetnék Őt követő
tanító, " Megváltásra méltó!"
Legyek látón élni akaró,
kezemet imába kulcsoló.

Fél úton már a társa vagyok,
de most még nélküle csak "fél"!
Egésszé Ő tesz ; "a Révészem",
ha fölvesz és átvisz magával
az Örök mezőn, engesztelőn!
        

Mysty Kata
Aranyág dal

Kire vársz, kis madár...
Megértő társra vágysz?!
Hívogasd szép daloddal,
s rátalálsz angyaloddal.

Addig is énekelj!
Vidámság fészket lel!
Hangjegyed, s a kottája:
üzenetnek aranyága!

         Mysty Kata
       Az élet megvisel
Hamis zenének vet véget különélés,
Lelki erőszak felé sodor különcködés.
Egyik ebéhez hű, másik hű kutya.
Megvisel az élet, a ma - s holnap ura!

Együtt élnek föl- föllángoló harcban,
fiaik, mint"lopakodók" harci zajban.
Nevető harmadik áll a partvonalon,
Élet megviselte szingli van porondon.

Külföldön dolgozó férj ritka vendég,
Két kisgyermeknek asztmája ahhoz elég,
hogy az anya elfáradjon egyedül,
és megviselje az élet kegyetlenül.

Lerokkant édesapa műlábakon jár,
a feleség állás nélkül alkalomra vár.
Tandíjra nem telik, lányukkal mi legyen?!
A élet kapujában állni - reménytelen!

Nyugdíjas párnak hitele tetemes,
leányuk meg munkát hiába keresget.
Jönnek egymás után vészterhes bajok...
És a kaszás Életre ható károkat hoz!
  

    Mysty Kata
Egy magányos fa...(Életkép)

Lankás domb árnya takarja,
 társra nagyon vágyva..
Csobbanó csermely vigasztalja ,
ne vágyjon el - marasztalja.
Csöndben  így foly'tatja...
- Ne vágyadra nézz, rám figyelj!
Magányod nehéz , megértem én,
friss vized vagyok ; kell több ennél!?
Türelmed majd rózsát terem,
társad ne kinn , - belül keresd.
Még fiatal vagy,s álmod kihajt;
melletted nő Élet ,  s lesz társad is majd.
   

        
 Mysty Kata : A tél arca
      
Tekergő hűvös szélben,
nyomokon sűrű léptek.
Fáradtak a távol'ok,
közelben sűrűn jégcsepp.

Fehérség biz' elvakít,
csendje már - már süketít.
Járókelő hótoló,
erős keze markoló!

Tél arcára simul a
lelassult idő nyűgös,
dermedt kézszorítása;
 - lélegzet visszatartó.

Repül egy-két hógolyó,
- örömre megvirradó.
Hiszen havas hamvasan
- olyan napcsiklandozó.

Fáról söprűként pereg...
a hókása friss, szeles.
Hevít adventi ének,
heve sorsunkba éget.

 
      A tél térfelén

Hamar érkezel télesti homály,
és tengernyi szép gondolat ringat.
A hold havas korongja szín opál,
álomszomja harmatcseppjét issza.

Tolakodó esthajnal csillagesőre
ébred, kezdet és a vég szigetén
piroslik pirkadat feszes mellén .
S a nap finom szövetét szegi tőre.
          Mysty Kata