,,Mindent
másképp látsz, ha szeretsz. Felragyog a szürkeség, ünnep lesz a
hétköznap, nagybetűs lesz annak az embernek a neve, aki fontos neked.
Másképp tekintesz a szerelmedre, a gyerekedre, a barátodra, az anyádra
és apádra vagy bárkire, még a kutyádra is: észreveszed bennük a
csodát”.(Müller Péter)
A szeretet csodája bennünk van
valóban, de igazán akkor tölti be életfunkcióját, amikor nem önmagunk
felé irányul, hanem a másik ember felé, s ha feltétel nélkülivé válik.
Miképpen? Úgy, hogy egyfajta eredeti szerelmi háromszögben élsz. Ha
Isten nincs a szövetségünkben, emiatt űr keletkezik két ember között, s
ezt valami más tölti majd ki. Legtöbbször rossz szokásokból kialakult
káros szenvedélyek. Ettől megsérül a szeretet, s a csodája elvetél.
Szerencsére meg nem semmisül, főnixként mindig újjászületik, mert a
szeretet örök.

Mysty
Kata néven jelennek meg írásai, és tudom, hogy számára nagyon fontos a
szeretet. De ki is ő valójában? Katikám, kérlek, mesélj magadról,
gyermekkorodról, ifjúságodról, mindarról, ami meghatározta kedves,
szeretetteljes személyiséged kialakulását. Mert látom, hogy szemedből a
jóság, a szeretet meleg fénye árad.
"A
szabadság madara" röppent ki: 1950. március 15-én, amikor születtem.
Szülővárosomban, Mátészalkán érettségiztem, Tunyogmatolcson nevelkedtem.
Nyíregyházán végeztem a tanárképző főiskolát, magyar-orosz szakos tanár
lettem. Gyermekkori álmom valósult meg. Ott voltam gyerek, ahol Petőfi
Sándor "A falu végén kurta kocsma "című versét írta. Zalka Máté
községünk szülötte volt, szülőházán emléktábla jelzi ezt. Váczi Mihály
is ott élt a közelben, kissé keletebbre tőlünk. A két Szamos ölelő karja
dédelgetett, vigyázott rám gyermekútjaimon.
1956-ban
elsős elemista voltam, még ma is elevenek az emlékképek bennem az orosz
tankok Budapest felé vonulásáról. Tanyán kezdtem tanítani, Debrecen
mellett, Martinkán. Komádiban folytattam, egy román határszéli
helységben. 1974-2006 között Nyíradony lett életem színtere egészen
nyugdíjas koromig. Szép családdal ajándékozott meg a jó Atya: férjem is
nyugdíjas; még együtt vagyunk az informatikus fiammal és szoc.polt.
végzett lányommal. Debrecenben élünk.
Gyermekem
szívem valami erős pengeél
benne életünk őssejtje éldegél
a szívem dús kalászt termő mező
benne léted testőre védelmező
szívem elrejtett sziklakolostor
benne ott van mindig a mentő ostor
a szívem gyógyító angyali üzenet
benne lelkedet orvosló áldott kenet
(Debrecen, 2011.05.04.)
Nyíradony, Általános Iskola
Pedagógusként élted le eddigi életedet…
Igen,
Nyíradonyban tanítottam 36 évig. A tanítás nem munka volt, - Isten a
tanúm - , hanem szerelem. A gyermekszeretet ma is meghatározó az
életemben, gyermekversekkel igyekszem értük is dolgozni még, tenni egy
kicsit a jövőjükért, mert szükségük van rá!
Tanítani
Viharban haladni előre.
Sodró árban hánykolódó hajókban;
partot érni parttalan vizeken...
kikötni ismeretlen szigeten...
úszni árban és lapályban...
hullámhegyek karmaiban mélyen.
Partot érni, homokban hemperegni...
színes léggömböket az égnek eregetni...
gyermeki mosolyban megfürödni...
és sikoltani a Mindenség dalát.
Nem
kis büszkeséggel tölthetett el az a siker, amikor Kazinczy-díjas
diákom, Dankó Zsuzsa országos első helyezéssel az akkor még Kölcsey
Ferenc Gimnázium és Általános Iskola tekintélyét, rangját emelte.
Egyik legnépesebb osztályom
Hogyan sodort az élet a költészet felé? Mikor kezdtél el játszani a szavakkal?
Gimnazista
voltam, az első szerelem lázában égtek papírra a sorok…Azok nem
maradtak meg, az idő és a 68-as szamosi árvíz Tunyogon elsodorta őket.
Aztán Naplót írtam diákkoromban, a tanulás évei alatt. Verseltem én
folyamatosan a versszeretet örömével, az önkifejezés bátorságával. A
versírás szerintem komoly öngyógyítás Sokszor adtak menedéket a versek,
ha megfáradtam. A vers lett gyóntatóm és gyógyítóm, ezért is bízom
benne, hogy másoknak is segít, mert a líra sajátos eszközeivel az
örökkévalóságot szolgálja. Hiába is beszélnek a művészetek haláláról. "A
fájdalom szül, a gyönyör elvetél.."- igazsága bizonysággá vált.
A
vers szeretete meghatározó lett egész életemben. Ez elkísér a halálig
Természetesen az örömöm akkor többszörös, ha másoknak is az. Ha tetszik,
amit írok, amiről gondolkodom. Mindent meg is akarok osztani, adni
szeretek, mindig mindet átadni, továbbadni; hiszen a tanári hivatás is
ilyen szokást, szenvedélyt feltételez. Az iskolában egy irodalom szakos
tanár rendszeres dolga volt az ünnepségek forgatókönyvének írása .
Örömmel tettem, készítettem fel diákjaimat a szavalatokra és a műsorban
való szereplésre. Legalább vers közelben lehettem állandóan.

Március 15-ére való készülés
Emlékszel-e még az első versedre? Hol és kinek írtad? Mikor merted megmutatni a ,,nagyközönségnek”?
Amikor
komolyabbra fordult a dolog, drága barátnőmnek adtam a kezébe. Ő
szintén irodalom szakos volt, sőt tollforgató is. Biztató volt a
visszajelzése, neki elhittem, hogy Lelkem a kertem…Érdekes epizód,hogy
amikor egyik pedagógus napi ünnepségen búcsúztattuk egy kedves
kollégánkat, ott gyorsan fogant meg egy vers Útravaló címmel, amit
kértem, hadd olvassak fel. Merész lépés volt egy szuszra, és azonnal
nyilvánosság elé vinni. Ma már többet foglalkozom a versekkel,
pihentetem , alakítom őket, mondhatnám, gondozom őket.
Milyen internetes portálokon publikálsz? Tagja vagy valamelyik irodalmi körnek?
Verseimet
a Poet.hu oldalon kezdtem el írni, úgymond kiadni, aztán az Amatőr
Versek Fórumán, a Napkorongon és Tollal.hu-n is megjelennek manapság.
Cikket írok a Feleségek.hu –n és Honlapjaimon. Nyugdíjasként másfél éve
szerkesztői feladatokat látok el, alkotó-otthonom lett az Élő Magyar
Líra Csarnoka. Kitűnő főszerkesztőm Pete M. László, mentoromnak is Őt
tekintem. Szerkesztőtársaim, valamint az ott publikáló alkotótársaim
egyben tanítómestereim is. Tovább épülnek a kapcsolataim: a Batsányi
Művész Társaság alkotóköre is szeretettel fogadott. Lélekben már ott
vagyok. Az egymásra figyelés kölcsönös és tiszteletteljes.

Ma
is szorosan kötődöm az irodalomhoz. Sorozatot írok Múzsák és szerelmek
címmel. Összesen eddig 15 költőről készült el az írásom. Remélem, komoly
segítséget adok ezzel akár az érettségizőknek, akár gyakorló
pedagógusoknak a felkészülésben. Az irodalomban való jártasságom így nem
vész kárba. Bennem is szinte állandóan felszínen maradhat, sőt,
frissülnek az irodalmi ismereteim. Ma már fontos helye van életemben a
vallásnak is, hisz a szent fa is innen eredő költői kép.
galamb
vagyok mint mindenki más
erő a lélek tengerén ..
só a a bányák legmélyén
víz a sziklák lábainál – alant
öröm a verő öklökön..
árvacsalán völgykatlanok szélén..
csaló egy lyukas csónakon..
galamb a Bárka légterén
Van-e önálló köteted?
Antológiákban
jelentek meg verseim: David-Arts Jubileumi Antológia 2002-2012,
valamint a Szivárványból szőtt Nap a Napkorong gondozásában. Idén a
Verslista és a Poet Antológiáiban is ott lesznek a verseim. Önálló
kötettel nem rendelkezem. Kötet kiadását egyelőre nem is tervezem.
Milyen érzés tölt el egy-egy vers megírása után?
Ha írok...
Ha írok, szabad vagyok,
mint a madár és szállok,
szállok gondolat nyomán!
Aztán landolok az Öröm-fokán!
Az
anyaság, a szülés, a gyermeknevelés, a család, az otthon, a szerelem, a
csalódás, a szenvedés és a szeretet, barátság élménye: életünk
attitűdjei mind dalba kívánkoznak. Énekelni jó! Dalban dalra fakasztva
frissíteni és frissülni, édes anyanyelvünk magzatvizében fürödni! - A
boldogság pillanatainak megtapasztalása. Az írás ma már nem csak hobbi.
Alázattal, az olvasók iránti felelősséggel számolva veszem kézbe a
tollat! A gyerekek, sőt a felnőttek érzelmi nevelése csak elhivatottan
lehetséges. Az írás tartalmassá tette, sőt kiteljesítette az életemet.
Engem meg talán bölccsé, ezt szerénytelenség nélkül állíthatom.
Alkalmasabbá váltam az életre, s azt remélem, hogy embertársaimat is
azzá tehetem.
Van-e kedvenc költőd? Ha igen, miért pont ő?
Nagyon sokan vannak, klasszikusok is, kortársak is. A "Leg" viszont József Attila! Azért , mert vallom, amit Ő:
„Én költő vagyok, de nem kell dicsőség,
ily ünneplést én Istenre hagyok.”
Érzem, amit Ő:
Babits
Mihály :"Mindenik embernek a lelkében dal van, és a saját lelkét hallja
minden dalban. És akinek szép a lelkében az ének, az hallja a mások
énekét is szépnek."
Karinthy Ferenc: " Nem mondhatom el senkinek,
elmondom hát mindenkinek"...kezdetű verse ma is nagy-nagy kedvencem.
Versíráskor ez is nagyon motivált.
Irodalmi munkásságodért részesültél-e valamilyen elismerésben?
Fontos
hangsúlyoznom, hogy amatőr költőnek tartom magam, s ez is óriási, mert
ott fönn édesanyám, lenn pedig a gyerekeim szemében csillan meg,
rejtőzik az öröm! Ez a legnagyobb elismerés nekem! Hát még a ráadás,
amikor volt tanítványaim is elolvasnak és vissza is jelzik ezt. Ha
valaki írásra adja a fejét, szenvedélyévé válhat, nem tudja letenni a
tollat. Ha valaki nyitott természetű, mindent kitár, de mindent be is
fogad. A lírai én nem spórolhat magán. Kiírja magából örömeit,
fájdalmait. Így kirajzolódik olvasói előtt az ÉLETE."Életünk valóságos
állapota az, amikor szeretünk.„ Ezt a csodát rendszerint akkor érjük el,
amikor föladjuk a görcsös önvédelmünket, és elkezdünk egymásban,
egymásért élni." (Müller P.)
Kedves
Katikám, a magam és a magazin szerkesztősége nevében kívánok neked
erőt, egészséget, töretlen alkotókedvet. Kívánom, hogy az a fény, amely
szemedben tükröződik, egész életeden át világítson mindenki számára.
Nagy L. Éva
2013. augusztus 1.