Tavasz_verseim - MystyKata

  Tavaszra várva

Még elevenen hull a hó,
szépsége de elragadó...
Szakállt növesztett sok-sok ág,
lehajlik fejük földre már...

Vacogva mégis vissza-visszatér...
el nem búcsúzik egyhamar a tél.
Puhaság a fénye takarója,
bársonyban fehérlik nyoszolyája.

Békés zene a télies világ,
lassító ütem emberek szaván.
Öröme bennük mindig sugárzó.
A nyugalma lelkünkben tanyázó.

Mint havat magával elsodró szél,
suhogás lendül madárraj elé.
Messze sodródik a fakuló idő,
s beül helyére kikelet mező    !

Boldog mosolyt bont ki kopasz faág,
barázdát fodroz táguló határ.
Virágillatot borzol lanyha szél,
végleg búcsút int, eltűnik a tél.

Tavaszt lesnek áhítozó szívek,
hittel megtelve igazi hívek.
Békésen alvó természet reánk
 kapuját nyitja, ébredőn tekint ,

Szaladni,sőt szállni vágyna megint,
új magokat ágyakba szórni, kint:
a nem mozdulókra - csakúgy legyint,
játszva huncutul egy nagyot kacsint.

A Föld fest, hullat színeket,
fényt rajzol homlokán az est.
Kékül a tó vize, tisztul,
békülőn minden beindul.
   
     Mysty Kata
       Májusi dal


 Könnyű májusi zápor mossa a Földet;
Vígan felragyog utána a Nap . Frissül
minden a Földi Folyóban, élet
ágazik szerte termékeny szárban.
Kiált vágy : - közeledj "paradicsomi"
világ!Magyar lélek frissítő, jobb
világba lát ,Halandó test meg-megáll,
remények édes terhével kitár. Kifosztott álmok
vágyják a derűs reggelt, hajnalok hátán.


 Mysty Kata
 Tavasz-Játék



 Ölelésben duzzad,
 vágytól máris tüzel ,
 rügyet fakaszt minden
 ág : tavaszt hirdet
 rajta már sok virág.
 Gerjed , tüzes ajkak
 cserepén tör elő ,
 talál utat felé .
 Élet motoz, sarjad,
 sajog . Ágon ülve
 lehelet szül bébi
 bibét; Virág világa
 vehemensen fakad,
 Ámulatba ejtő
 ejtőernyőn szalad.
 Utoléri pompás
 tavasz!



 MystyKata : 
 Nyitni - kék ...


Dalol egy kis madár. Éneke mennybe száll.

Nap tüzén siklik. Kék égi rónán fürdik.

Párjának énekel, ezzel ébreszti fel.
 
Szava dédelgető, szívet melengető!

Kedvre deríti, magához is öleli.
  
Béke fonja körbe, a szél kapja ölbe.
 
 Mysty kata: 
 Mesél az erdő


 Vágyunk a csendre ,
 ki a természetbe;
 ünnepi templomába, s
 nem temtkezünk mába.
 A fák ; néma óriások
 birodalmába. 
 Irigylem őket, hisz
messzebbre látnak
"szemtelenül!"
Többet  is tudnak 
"eszetlenül!"
Suttognak folyton
folyvást nekünk,de
érzik, nem eléggé
figyelünk.
 Olykor jókedvűen a
széllel társalognak,
 ettől mesél az erdő
ma is a nagyoknak!